Egy kislány szemén keresztül minden csoda - Ellen Klages Wicked Wonders

Ellen Klages több regényt is írt, legelsőjével, a The Green Glassal (2006) mindjárt díjat is nyert, folytatása pedig szintén nagy szakmai sikernek örvendett. Ennek ellenére inkább rövid prózában alkot. A Wicked Wonders (amiről szó lesz a bejegyzésben) végén olvasható utószóban szinte küldetésként beszélt erről. Kedvenc formája, hisz megmutatja az élet egy kis szeletét, megragad egy fontos pillanatot, egy olyat, ami meghatározza a karakter későbbi fejlődését. De ennek ellenére - bosszankodik Klages - mégis sok olvasó lenézi a novellát, csak egyfajta ujjgyakorlatként gondolnak rá.

Képzeld el, hogy a kezedben tartasz egy szépen faragott tálat, súlya, alakja és mérete tökéletesen beleilleszkedik két csészét formáló tenyérbe. A fa rostjai a tál görbéivel együtt halad, a világos és a sötét színek kölcsönhatása tetszetős, a minta selymes érzetet kelt a bőrön. Megfordítod, csodálod az ügyességet, a művésziességet, a részletekre való odafigyelést. "Szép" - mondod az alkotónak visszaadva - "És mikor készít valami igazit, mondjuk bútort?" Most képzeld el, hogy a tál egy novella.

         Ellen Klages: Afterword Why I write short fiction

Halkan megjegyzem, az angolszász piacon van valamennyi népszerűségnek a novellának (legalábbis az egyetemi novella olvasó kurzusomon ezt tanultam), mert viszonylag rövid terjedelmű szövegek, a nagy rohanásban pont el lehet olvasni, amikor nincs idő egy teljes regényre. De ennek ellenére el tudom képzelni a novella iránti lenézést, hisz itthon is bőven érezni. Az olvasók általában vastag regényeket akarnak a pénzükért, mert úgy jó befektetés a könyvre szánt pénz. De amúgy is, minek adjon pénzt olyanra, amit könnyű megírni? Pedig egyik közhiedelem sincs köszönőviszonyban a valóságban. Ahogy Klages is írja, a novella nem három óra vagy egy nap alatt születik, sokkal több időbe telik megírni. Vele sokszor megesik, hogy elkezd dolgozni egy ötleten, majd otthagyja, pihenteti; vagy épp fordítva: elindul egy ötletből, írja, írja, de nem tudja, mi lesz a vége. Bárhogy is készül az első vázlat, azt még sok átírás, szerkesztés és számos hasonló feladat követi. A cél pedig létrehozni a teljes és működőképes novellát, ami megmutatja az élet egy kis szeletét, megragad egy fontos pillanatot, egy olyat, ami meghatározza a karakter későbbi fejlődését. Sikerült Klagesnek ezt elérnie a Wicked Wonders történeteivel? A továbbiakban kiderül.

Ellen Klages

A kötetről általánosságban elmondható, hogy a női szemszög dominál benne. Legyen a történet akár mágikus realista, sci-fi, vagy fantasy, a történetet egy nő vagy nők mesélik el. Külön plusz viszont - ahogy azt a borítón lévő ugrálókötelező babaszobor is előrevetíti - nem csak női nézőpontról, hanem egy nő életének különböző szakaszai (pl. kislány, tinédzser, kis tini) jelennek meg. A novellákat olvasva olyan érzésünk is lehet, hogy Klages direkt felnövés kötetnek szánta a válogatást, ugyanis a legelső novellák szereplői különböző életszakaszban járnak: "The Education of a Witch"-ben Lizzy ötéves és a Csipkerózsika bűvöletében él, az "Amicae Aeternum"-ban egy már idősebb lány, Cody költözés előtt áll, a "Mrs. Zeno's Paradox"-ban pedig két fiatal felnőtt, Annabell és Midge sütizik egyet. A következő novellákban azonban kicsit megtörik az általam vélt fejlődés szerinti rendezés: a követő, "Singing on a Star" novella főhősei ismét gyerekek, és hasonló korúak kalandjait követi a "Hey, Presto!" vagy "Friday Night at St. Cecilia’s" is. Ebből a sodorból lóg ki egy későbbi, a "Goodnight Moons" című történet, aminek a főhőse egy várandós űrhajós nő. Nem a nő fejlődése, felnövése lehetett Klages szerkesztési irányvonala, de ez semmit se von le a történetek értékeiből.

A szerző kötetben lévő novelláit egy jelzővel tudnám jól jellemezni: szívet melengető. Az elnyomást, gyűlöletet, kirekesztést és egyéb társadalmi problémák (és természetesen nem elbagatellizáló) és témák után felüdülés volt olyan SFF írásokat olvasni, ahol a legnagyobb krízist egy barát elvesztése, vagy a vágyott játékbaba megkaparintása jelenti. Így leírva ezek tényleg elég jelentéktelen konfliktusoknak hangzanak, viszont Klages olyan mágia birtokában van, amivel hitelessé teszi az ötévestől (pl. The Education of a Witch) kezdve a felnövést kerülgető kis tinédzserig (pl. Woodsmoke) a szereplőket és azok problémáit, visszaviszi az olvasót élete korábbi szakaszaiba.
A "gyermeteg" témákon túl akadnak klasszikus SFF-ek, mint a "Friday Night at St. Cecilia’s", ahol két dobókocka veszélyes kalandokba sodorja egy kollégium két bentlakóját, a "Gone to the Library"-ban pedig egy párhuzamos világ tárul fel egy kislány előtt, miközben a való világban megtanulja a számok "mágiáját" is. Továbbá vannak a válogatásban olyan felnőtt történetek is, mint például az "Echoes of Aurora", ahol egy középkorú nő tér vissza gyermekkora kisvárosába; a "Goodnight Moons", amiben egy anyának arról kell döntenie, mit áldoz fel gyermekéért; és ki nem hagyhatom a felsorolásból a "The Scary Ham"-et, ami félig humorosan, félig groteszk módon mutatja be, milyen érzés eltakarítani egy felmenőd életét, miután eltávozott.

A teljes kötetet értékelve, változatos témákban olvashatunk, többféle megközelítésben és műfajban. Nem mindegyik írás volt elég erős és emlékezetes számomra, de az összkép ennek ellenére is inkább pozitív, mint negatív. Leginkább a kevesebb fantasztikus elemet felvonultató novellák tetszettek, mozdítottak meg bennem valamit: ilyen a sokat emlegetett "The Education of a Witch", a könyv vége felé található "Woodsmoke" és a "The Scary Ham". A kalandosabb történetek közül élveztem a "Friday Night at St. Cecilia's"-t és a "Gone to the Library" történeteket, mert felidézték a régi, kalandosabb gyerekkori olvasmányaimat, és Klages remek ötletekkel színesíti ezeket az írásait (pl. a Ki nevet a végén?-társasjáték szabályaira épülő párhuzamos világ, vagy a számok mágiája).

A Wicked Wondersszel egy olyan új írót ismertem meg, akinek a novelláira érdemes lesz még figyelnem, főleg ha kicsit mindennapi témákról olvasnék szívesen. Több írását is ki kéne itthon adni, mert pont ezek az ember közeli, érzékenyítő művek megérdemelnék a nagyobb figyelmet. Remélem, ilyen-olyan kötetekben vagy magazinokban eljut Ellen Klages a hazai nagyérdeműhöz, de mondok nagyobbat: a novellás kötetei!

Read More

SFF díjdömping: Mit érdemes még olvasni? - Második rész

Nem volt elég még az irodalmi díjakból? Vagy már mindent felpakoltál az olvasnivalók listájára, esetleg kíváncsi vagy egy gyógyíthatatlan könyvmoly további listázására? Akkor örülök, hogy visszatértél az SFF díjdömping második részére! Meg lehet nyugodni, találtam még érdekes történeteket, van mit megosztanom. Tessék!

Nebula-díj:

Az időben visszafelé haladva a Nebulára térnék rá, amit május 19-én osztottak ki. És őszintén: itt iszonyat bajban voltam az engem érdeklő művek kiválasztásával. A jelöltek nagyrésze eléggé borítékolható (gondolok itt megint N. K. Jemisin győzelmére vagy Martha Wells és Theodora Goss ismételt szereplésére), de két új címet csak sikerült innen is kiemelnem. Mondjuk kicsit csalok, mert van itt két kisregény.

Jy Yang: The Black Tides of Heaven (A menny fekete hullámai):

A Tensorate trilógia egy ikerpárról, Mokoyáról és Akeháról szól, akiket gyerekként eladtak a Nagy Kolostornak. Az idő elteltével a két fiatal felfedezi, különleges képességek birtokában vannak: Mokoya különös jóstehetséggel bír, Akeha pedig könnyen átlát a felnőttek mesterkedésein. Még édesanyjuk intrikáin is. Mindeközben a birodalomban lázadásra készülnek, ami az ikreket is megosztja, és útjaik elválnak.

Az utóbbi időben azt látom, az angolszász fantasztikumban nagyon népszerű lett a keleti elemekkel vegyített SFF, meg amúgy a kínai szerzők (gondoljunk csak az itthon is megjelent Ted Chiangra és Ken Liura, de külföldről mondhatom a The Poppy War c. fantasyt is). Jy Yang esetében inkább arra vagyok kíváncsi, hogyan járul hozzá ehhez a trendnek (ha nevezhetjük annak).

Sarah Gailey: River of Teeth (Fogfolyó):

Gailey kisregénye egy alternatív huszadik századi USA-ba visz minket. Az Egyesült Államok kormánya elrendeli, hogy telepítsenek vizilovakat Louisiana-i mocsarakba. A betelepítés célja egyszerű: egy állandó állomány felnevelése, szaporítása, majd húsként való hasznosítása. Azonban a vizilovak nem kezes bárányok... Gailey lefesti előttünk, mi lett volna, ha egy ilyen terv megvalósul: hogyan hat mindez a gazdaságra, a társadalomra és a vidékre. Izgalmas eszmefuttatás, amit szívesen elolvasnék. 

Annalee Newitz: Autonomous (Autonóm):

Newitz első regénye egy tengeralatjáróval garázdálkodó kalóznőt, Jacket állít a figyelem középpontjába.  Egyfajta női Robin Hoodként tevékenykedik az űrben: a gazdagoktól vesz el, hogy a szegényeknek adjon - csak ez mindenféle orvosságok és szerek formájában történik. Azonban az utolsó szállítmány veszélybe sodorta a rászorulókat: a legutóbbi drog halálos túladagoláshoz vezetett.

A regényre először a számos jelölés és pozitív kritika hívta fel a figyelmemet, a tartalmat olvasva pedig maga a furcsa történet is: Hogyan lehet erkölcsileg rendben az, hogy a szegényeknek drogot viszünk? Persze, ha a drug itt nem csak drogot jelent (ez inkább a történetből fog kiderülni számomra, nem a fülszövegből).

Hugo-díj:

A Hugo idei short listje nagyjából azt hozza, amit a Locus és a Nebula: John Scalzi, N. K. Jemisin, Kim Stanley Robinson és Martha Wells, de befigyel még Seanan McGuire (Minden szív kaput nyit szerzője) és itthon két (vagyis még) kevésbé ismert szerző: Nnedi Okorafor és Yoon Ha Lee. Most őket mutatnám be.

Yoon Ha Lee: Ninefox Gambit:

Ha Lee-nél kicsit csalok, mert idén a space opera trilógiájának második kötetét, a Raven Stratagemet jelölték, viszont a Ninefox Gambitet fogom bemutatni, hogy az elején kezdhessük. 

A sorozat első "installációja" Kel Cherissel kezdődik, aki fontos küldetést kap: vissza kell foglalnia a Fortress of Scattered Needles-t (a Széttört Tűk Erődje?), hogy törlesszen a Hexarchate-nél. A lehetetlennek tűnő küldetésben egy valaki tud neki segíteni: Shuos Jedao. A kapitány jó stratégia hírében áll, még egyetlen csatát sem vesztett. Viszont van egy rossz hír: a férfi első élete során teljesen megőrült, és lemészárolt két hadsereget, köztük a sajátját is. Cherisnek el kell döntenie, mennyire bízik meg Jedaóban, ugyanis az élete függ tőle.

A regény körüli felhajtás mellett két dolog miatt is azt érzem, meg kell bírkóznom a könyvvel: a, egy izgalmas űroperának tűnik, amire már egy ideje vágyik a lelkem b, a hazai kiadóvezetők közül többen is azt mondják, nagyon rétegkönyv a Ninefox Gambit - én meg egy hipster vagyok, és ezért elolvasom.

Nnedi Okorafor: Binti - Home (Binti: Otthon):

Okorafor kisregényével, a Bintivel korábban foglalkoztam a blogon, és röviden, nagyon elnyerte a tetszésemet. Nem kérdés, hogy a 2. rész (és majd a 3. rész) is érdekel.

Egy év telt el azóta, hogy Binti és Okwu beiratkozott az Oomza Egyetemre. Egy év telt el azóta, hogy Binti hős lett, amiért egyesített két hadban álló bolygót. Egy év telt el azóta, hogy minden kapcsolatot megszakított a családjával és elhagyta őket.

Elérkezett az idő, hogy hazatérjen, hogy szembe nézzen családjával, egykori barátaival, és a törzs öregjeivel. A nehéz úton barátja, Okwu is elkíséri, aki így fajából elsőként léphet a Földre. És az első népéből, aki békével érkezik. Kérdés, hogyan végződik a találkozás: Képes az ember és a medúza faj békét kötni, vagy egy előreláthatatlan konfliktusba torkollik a találkozás?

Egyéb ínyencségek kisebb díjak listáiról:

A két részes cikket végül három olyan regénnyel zárnám, amik nagyon izgatják a fantáziámat, és kisebb SFF díjak listáin találtam rájuk. És forrásaimat megjelölve: Philip K. Dick-díj és James Tiptree Jr.-díj - utóbbi külön izgalmas, mert írónőknek szokták osztani.

Carrie Vaughn: Bannerless - Philip K. Dick-díj nyertes:

Elmondhatjuk, Vaughn győzelme mindenkit meglepett március végén. Olyan szerzőket nem díjaztak itt, mint Martha Wells, Mur Lafferty, vagy Alastair Reynolds. A rádiózó vérfarkasos sorozatáról ismert írónő egy izgalmasnak tűnő disztópiával utasított mindenkit maga mögé.

Egy szörnyű katasztrófa után próbálja az emberiség újjáépíteni darabokra tört társadalmát. Az új világban az igazi értékké a gyermekek válnak. Egy felnőttnek ki kell érdemelnie a szülőséget, kemény feltételeknek megfelelve kell bizonyítania, hogy képes gondoskodni egy gyermek életéről. Aki kiérdemli a gyereknevelést, egy zászlót kap ajándékba, hogy ezzel szimbolizálja kiválasztottságát.

Enid Havenből fiatal kora ellenére vizsgálóként segíti az egészségügyi és egyéb vizsgálatokat. Munkája során azonban egy különös esetet kell feltárnia: találnak egy halott kiközösítettet. Enid szerint az illetőt megölték, nagy valószínűséggel keresztbe tehetett valakinek...

Carmen Maria Machado: Her Body and Other Parties - Tiptree Honor List / National Book Award Finalist:

Machado novellás kötetére a történetek alapján készülődő, "Black Mirror-szintű" sorozat hívta fel a figyelmemet. A fülszöveg szerint történetei elmossák a pszichologizáló realizmus, a sci-fi, fantasy, horror és komédia közötti határokat. Inspirációiként Karen Russellt (Vampires in the Lemon Grove) és Kelly Linket (Különb dolgok is, Magic for Beginner) nevezi meg, de megvan a saját, jellegzetes hangja is. Első kötetében ezt be is bizonyítja: eddig nem látott módon keveri a különböző műfajokat, miközben nők mindennapjairól mesél. Ellen Klages után megvan a másik kipikkelt novellistám, akit meg kell ismernem.

Indra Das: The Devourers - Lambda irodalmi díj / Tiptree Honor List:

Nem tagadom, ennél a regénynél a borító nyert meg először. Kellemes színek és virágok! De ilyen külsőségeken felülemelkedve lássuk, miről szól Das története.

A teliholdban fürdő Kalkuttát járja az egyetemi professzor, Alok. Egy különös idegennel találkozik az utcán, aki egy bizar, de csodás mesét mond neki, azonban nem fejezi azt be. A férfit annyira megigézi a történet, hogy elszánja magát, kideríti a végét. Ehhez nem kell mást tennie, mint papírok sorát kibogarásznia az idegennek - legalábbis azt hiszi. A régi szövegekből különös emberfaj legendája bontakozik ki.

Számos érdekes könyvvel lehetne kiegészíteni az ajánlót, de talán ezek voltak a legérdekesebbek (szerintem, kihangsúlyozva). Többet magyarul is olvashatunk a közel jövőben (még Nnedi Okorafort és Yoon Ha Lee-t is), de ha nem tudunk betelni a magyar kínálattal, ott van a végtelen angolszász piac.

A cikk első részét itt olvashatjátok el!

Read More

SFF díjdömping: Mi keltette fel az érdeklődésemet? - Első rész

Általában azt érzem, hogy az irodalmi díjaknak túl nagy feneket kerekítenek. Hol presztízskérdés lesz belőle, hol vélt vagy valós kultúrharcok színterévé teszik, máskor pedig elértéktelenítik őket, és hát persze valamiféle sznobságmérőknek is használják őket. A keserű szájíz ellenére mégis végigbogarászom a különböző irodalmi díjak jelöltlistáit, majd győzteseit. Hasznosnak érzem az ilyesfajta listákat, mert egyrészt megkönnyíti a dolgomat: nem nekem kell átbogarászni az éves megjelenéseket egy jó olvasmányért, már csak egy kisebb merítésből kell csemegéznem. De persze ennek is bőven megvannak a hátulütői: például egy adott zsűri vagy bizottság ízlése és az enyém között nem biztos, hogy vannak átfedések. Ennek ellenére azért mindig sikerül érdekes olvasmányokat kipikkelni a jelöltlistákról.

A nagy válogatásomat SFF-ben meg is csináltam. Épp ideje is volt, hiszen folyamatosan jelentik be a különböző sci-fi/fantasy/horror-díjak (miért jött létre ennyi?) jelöltjeit. Díjakra lebontva mutatom be a szerintem érdekes címeket. Viszont ezek közül már számos kötet megjelent vagy meg fog jelenni magyarul is: előbb ezekről egy gyors összefoglaló az engemet érdeklő címekről.

Díjra jelölt fantasztikum magyarul:

Az elmúlt években nem lehet arra panasz, hogy itthon nem érhetőek el a friss címek, a sok díjra jelölt vagy felkapott könyvek itthon is rendre megjelennek. Az általam átnézett díjak (Hugo, Nebula, Arthur C. Clarke, Locus, a második cikkben pedig a Hugo és Nebula) listáiról jó pár várólistámon landolt, de van olyan is, amit olvastam, mint például Rivers Solomontól a Kegyetlen szellemeket (Lambda-díjra és Locusra jelölték), Mur Lafferty Hat ébredése (Hugo-díjra jelölték), és Jennie Melamed Lányok csöndje c. regénye (Arthur C. Clarke-díjra jelölték), vagy a finn Karin Tidbecktől az Amatka, ezen cikk írásakor pedig Nicholas Eames fantasy debütálását, a Wadon királyait olvasom, amely elnyerte a 2017-es Goodreads szavazás tetszését a Fantasy kategóriában.
A magyarul elérhető címek közül még tervbe van véve Jeff Vandermeer Borne c. weird regénye, Martha Wells Kritikus rendszerhiba c. kisregénye (amitől kicsit tartok, mert hideget-meleget egyaránt hallok róla), Kim Stanley Robinsontól a New York 2140-t (főleg, hogy illene Robinsonnal ismerkednem), N. K. Jemisin fantasyjét, A megkövült égboltot, Victor LaVelle-től valamiért vonz a Changeling is, és úgy érzem, ideje lenne sort kerítenem Robert Jackson Bennett Isteni városok trilógiájára, főleg, hogy visszatérő vendég a jelöltlistákon. És még az ősszel érkezik Blackwings is érdekel Ed McDonaldtól (British Fantasy-re jelölték).

Arthur C. Clarke-díj:

Kezdjük a legérdekesebbel. Több díj jelöltlistáját is átnézve azt érzem, hogy ugyanazt a 10 könyvet jelölik végig. Persze ez ferdítés részemről, de mindenesetre sok az áftedés a jelöltek között. Emiatt mindig felfrissülésnek számít az Arthur C. Clarke-díj. Az Egyesült Királyság legrangosabb sci-fi díját 1987-ben hozták létre Clarke jóváhagyásával. A díj célja az új és persze már aktív írókat alkotásra ösztönözni. Ezenfelül pedig egy egyedi jelöltlistát kapunk. Idén 6 jelölt került fel a rövid listára, ezek közül a következő két regény fogott meg a már magyarul is olvasható Borne és Lányok csendjén túl. 

C. Robert Cargill: Sea of Rust (Rozsdatenger)

Cargill regénye a robotok és emberek utáni háborúba visz minket, ahol nos... az emberek vesztettek. Más jövő nem maradt a bukott faj számára, mint a romok között guberálni, elkallódott robotkarok vagy rozsdás csavarok után kutatva. Brittle azonban sokkal többre lel a letűnt kor romjai között: reményt.

A Toron olvasható rövid leírás szerint Cargill a poszt-apokaliptikus történetek és a poszt-szingularitás írások témáit vegyíti regényében - ez alapból megvett kilóra, mert nagyon szeretem a mixeléseket. Emellett beemel egy klasszikus témát, a háborús veteránt, amit Móricz Szegény emberek írása óta nagyon szeretek.

Omar El Akkad: American War (Amerikai háború)

El Akkad regénye Cargilléhez hasonlóan inkább személyes, mint globális szemszögből spekulál egy elképzelhető eseményről: Sarat Chestnust a II. amerikai polgárháború idején él. A véres események következtében elveszti otthonát, családját, jövőjét. Így válik háború gyermekévé, egy sötét korban teljesen radikalizálódó személlyé, aki nem érti és nem is akarja a körülötte zajló eseményeket, ám az mégis felemészti.

Az American War - a fülszövege alapján - nem tragédia oldaláról ragadja meg a háború témáját, hanem annak egy sötétebb oldaláról: a súlyos események hogyan sodorják el az egyént a szélsőségek felé. Olvasás nélkül nem tudom megmondani, milyen mélyen megy bele a dolgokba, de azt biztosra érzem, sok embernek haszos lenne elolvasni.

British Fantasy-díj

A napokban publikálták a British Fantasy-díj 2018-as shortlistjét, amelyen számos olyan cím bukkant fel, amikkel máshol nemigen találkoztam. A díjról érdemes tudni, hogy 1976-ban osztották ki először, akkor még csak regényeknek. Az idő múlásával az egész díj kibővült, számos új kategóriát beiktattak, köztük filmeseket (így kapott jelölést a Black Mirror vagy a Tűnj el). A könyvek közül most hármat hozok, a teljes listát itt érhetitek el.

S. A. Chakraborty: City of Brass (Rézváros):

Chakraborty első regényében a 18. századi Közel-Keletre visz minket. Egyiptomban, a török uralom ideje alatt éli mindennapjait Nahri. A lány gyógyít, tenyérből jósol, és egyéb varázslatnak tűnő dolgokat űz, de ennek ellenére nem hisz a mágia létezésében. Szerinte mindezek csak olcsó trükkök. Azonban addigi világa fenekesül felfordul, amikor véletlenül sikerül megidéznie egy dzsinnt. A titokzatos lény beavatja egy eddig gyermekmesének hitt világba: az emberi szem elől rejtve áll a Rézváros a sivatag mélyén, és láthatatlan szálakkal kötődik Nahrihoz. A lány elindul, hogy felfedezze a várost és kiderítse, mi köti őt a helyhez.

Régebben sokat foglalkoztam a Közel-Kelettel, főleg Egyiptommal. És habár ma kevés időt szánok erre a kultúrkörre, még mindig érdekel, és szívesen visszatérek hozzá. A könyv közel-keleti elemekkel tűzdelt fantasyt ígér, szégyen-nem szégyen, engem ennyivel megvett magának Chakraborty.

Tade Thompson: The Murders of Molly Southbourne (Molly Southbournre gyilkosai):

Molly akárhányszor vérzik, egy gyilkos jön a világra. Számtalanszor végignézte saját halálát, és a véréből születő új lényt, ami a legutolsó hajszálig az ő kiköpött mása. Hiába tudja ezer módját is annak, hogyan megölje magát, valaki mindig a nyomában van. A mollyk nem hagynak neki nyugtot.

Megkapó borító, elborult horrort ígérő történet - echten must-have!

Jeanetta Ng: Under the Pendulum Sun (Az inga-nap alatt):

A történet egy ifjúsági fantasynek tűnik: Catherine Helstone testvére, Laon eltűnt Arcadiában, a tündérek országában. A lány útnak indul, hogy megkeresse a fiút, azonban ő maga is elveszik. Útja során jó híreket is kap: testvére jól van, épp a Gecsemáné-kertben tartozkodik, és útban van felé - nyomában pedig a tündérek.

A tényleges érdeklődésemet inkább a történetelemek keltették fel: a tündérek, első sorban, ugyanis még nem nagyon találkoztam jó tündéres fantasyvel (a Merry Gentryt ne merjétek ajánlani!). Emellett a cím is elég ütős (mintha egy Nightwish dal lenne), Jeanetta Ng pedig nem ismeretlen szerző előttem, néhány novellájával már felkeltette az érdeklődésemet. Lássuk, milyen regényíróként!

Locus-díj:

A díjak sorát az egy-két hete kihirdetett Locus-díjjal folytatom, ahol úgy éreztem inkább a nevek győztek. Valahol nem csodálkozok, hisz a Locuson a magazin olvasói döntenek az adott év legjobbjairól. Így John Scalzié lett a legjobb sci-fi regény Az összeomó birodalommal, a legjobb kisregényt Martha Wells vitte, a legjobb fantasy pedig N. K. Jemisiné lett. Ha egy ivós játékot csinálnánk abból, melyik szerző nyer díjat, akkor az idei Locusnál bizony csatag részegek lettünk volna. Mindezek ellenére izgalmas jelöltlistát kaptunk, lehetett róla bőven csemegézni. Egy elég hosszú és bő merítést láthatunk a listán, ezekből most hármat emelnék ki.

Cory Doctorow: Walkaway (Lelépés):

Megérkezett Doctorow első, felnőtteknek íródott regénye. A történet főhőse, Hubert Vernon Rudolph Clayton Irving Wilson Alva Anton Jeff Harley Timothy Curtis Cleveland Cecil Ollie Edmund Eli Wiley Marvin Ellis Espinoza - barátoknak csak Hubert stb. - túl öreg volt a Kommunista Párthoz. De a modern társadalom lezüllése után végképp nincs olyan hely, ahol szívesen maradna - kivéve az elvesztegetett, defektes ifjúságot, akik éjjel-nappal buliznak egy birkán... Hubert később összeismerkedik Natalie-vel, és eldöntik, mivel nincs hol maradni, lelépnek az általuk ismert emberi társadalomból.

Doctorow régóta a radaromon van, és a viszonylag nagy figyelmet övező Walkaway alapján úgy érzem, van bőven az íróban spiritusz. A jelenlegi regényét egy fekete humorú SF thrillerként reklámozzák, ami valahol igaz is lehet. A fülszöveget böngészve többször beugrott Margaret Atwood The Heart Goes Last c. műve, ami hasonlóan beteg humorral mutat rá társadalmunk gyengeségeire. Jöhet!

Ellen Klages: Wicked Wonders (Ördögi csodák):

A The Green Glass írója tavaly jelentette meg második novelláskötetét, a Wicked Wonderst. A kötetre először Vira értékelése hívta fel a figyelmemet, majd a Galaktika 333-ban megjelent novella. A Wicked Wonders gyűjtésben Klages legjobbjaival találkozunk. Van itt egyedülálló, erős, okos vagy épp mindent felforgató figura. Bárkik is legyenek szereplői, és bárhova is vigye őket Klages, egy biztos: őrült, csodálatos utazás lesz tele bátorsággal, együttérzéssel, szellemességgel és bátorsággal.

Theodora Goss: The Strange Case of the Alchemist's Daughter (Az alkimista lányának különös esete):

Marky Jekyllt nem hagyja nyugton a múlt. Apja titokzatos halálesete rengeteg kérdést vet fel: Ki ölte meg és miért? És hogyan? Semmi nyom nem maradt utána... kivéve egy titokzatos barátról, Edward Hyde-ról szóló történetet. A férfit gyilkosság vádjával gyanusítják, a nyomra vezető mesés jutalmat kap. Markynak pedig a pénz pont kapóra jönne.

Theodora Goss regénye idén sorra ott van a legtöbb díj jelöltlistájában, és a könyv egész alapötletét nézve, nem is csodálom. Egy íráson belül éleszt fel több viktoriánus kori művet, köztük Dr. Jekyll és Mr Hyde-t, de a történet során feltűnik Sherlock Holmes és Dr. Watson, és több, eddig nem eleget látott hölgy szereplő is. Jasper Fforde kapcsán már megkedveltem az ilyen irodalmi nyomozós dolgokat, lássuk, Goss hogyan alkot ebben a műfajban.

A cikksorozat következő részében a Hugo, a Nebula és egyéb kisebb díjak jelöltlistájából fogok szemlézni.

Read More

A bárány levadássza az oroszlánt

Számos érdekes író és mű nem jut el hazánkba mindenféle okokból (ez megérne egy cikket, mert izgalmas téma), legyen az a kisebb közönség és érdeklődés vagy a kultúrák közötti különbségek - röviden, egy szűk rétegnek szóló írót itthon nem éri meg kiadni, hiába érdekes vagy jó művész. Kicsit ebbe a kategóriába esik Margaret Killjoy is, akire kisregénye, a The Lamb Will Slaughter The Lion miatt figyeltem fel.

Margaret Killjoy

Killjoy egy sokoldaló művész, aki az írástól, a zenéléstől, egészen a fényképészetig mindenfélét csinál. Bevallása szerint anarchista, mivel megveti a társadalom hierarchikus és hatalomtekintélyű berendezkedését; úgy gondolja, hierarchia, kapitalizmus, felsőbbrendűség, elnyomás és patriarchátus nélkül sokkal jobb világban élhetnénk. A kötöttségek nélküli életet ő maga meg is tapasztalta, hisz felnőtt évei nagy részét az USA útjain töltötte, de jelenleg az Appalachian hegységbe "fészkelte be magát". Emellett transszexuális (pontosan transwoman). Ebből adódóan szereti, ha angolul he/she névmással utalnak rá, de a "they"-jel is teljesen rendben van. Reméli, egyszer a nyelvekből eltűnik a grammatikai nem, és nem lesznek ebből félreértések vagy kellemetlenségek (mennyire szeretné a magyart!). Magánéletéről többet honlapján, a Birds before the Stormon tudhatsz meg.

Az író kalandos élete írásai témáiban is megmutatkozik. Első regénye egy úgy nevezett game book (lapozgatós könyv?) volt, a What Lies Benath the Clock Tower 2011-ben. Az alvilág-szerű világban játszódó kaland politikai csatározásokat ígér a képzeletbeli föld hódító és a bennszülött gnómjai között. Ezt követte egy mókásnak tűnő könyv, a The Super-Happy Anarcho Fun Book, ami a címben is látható anarchista témákat gyűjt össze képregény formájában. Aztán 2014-ben Killjoy megjelentette első prózai művét A Country of Ghosts címen - ez honlapján ingyen elérhető. A történet a 19. századba visz minket, ahol a cinikus Dimos Horacki újságíró egy titokzatos csapat ügyeibe folyik bele.

A kritikai figyelmet Killjoy végül a Daniella Cain trilógiájával érte el. Az első kötet, a The Lamb Will Slaughter the Lion 2017-ben jelent meg a Tor gondozásában. A történet egy alternatív USA-ban játszódik, ahol főhősünk a vándor életmódtot élő Daniella Cain. Épp legjobb barátja öngyilkossága után nyomoz, amikor egy különös kisvárosba, Freedomba vetődik. Minden csodálatosnak tűnik, de! Egy szarvas alakú démon tartja rettegésben a várost, elűzni senki sem képes. Cain kénytelen kezébe venni az irányítást, és a dolgok végére járni. Az ügy egyre bonyolódik, erről bővebben az idén márciusban megjelent második részben, a The Barrow Will Send What It Mayben olvashatunk.

Killjoy kisregényében ott van minden, ami ő maga. Az erős kezdőmondat után ("Sometimes you have to pull a knife") Daniella oldalán a paradicsomi Freedomba kerülünk. A város neve nem véletlen, erre Dani is hamar rájön: az oda elvetődött emberek tényleg teljes szabadságban élnek. Nincsenek vezetők se más, hatalmat gyakorló csoportok. A közösség egymás kölcsönös megsegítésével tartja fent magát, viszont nem lépik át egymás magánszféráját. Ennek mentén jöhet létre az az idill, amiért sokan küzdenek jelenleg: a különböző emberek igazi valójukat adva élhetik mindennapjaikat. Azaz Freedomban nem létezik nemi és faji megkülönböztetés. Killjoy azonban feltesz egy kényelmetlen kérdést: Lehetséges egy ilyen társadalom hosszútávú fenntartása? A szarvasdémon, Uliski megjelenésével a válasz egyértelműen nem lesz. 

A démon életre hívását pont a közösség meggyengülése ösztönzi: valaki magához akarta ragadni a hatalmat. Ezt megakadályozva idézték meg a szarvast, hogy fenntartsa Freedom eddigi zavartalan rendjét (vagyis ebben a kontextuban "anarchiáját"). Viszont az, hogy mi számít hatalommal való visszaélésnek, elég tág fogalom - ebből adódik a konfliktus is, aminek Dani járhat a végére.

Killjoy izgalmas témákat boncol szimbolikus szinten, amit egy egyszerűbb, kicsit McCarthy világát idéző univerzumba csomagolt, mellé pedig kreált egy természetfeletti nyomozós szálat. Nem véletlenül említettem a motívumokat és a kisregény környezetét, atmoszféráját először; Killjoy ezekben erősebb. A szikár, lényegre törő prózáján is átsejlik a képzeletében létező megrontott idillje, amiben hatékonyan működnek az általa elhelyezett jelentéstartalmak. Ezzel szemben Dani nyomozása kicsit vontatott, kevésbé érdekes a bemutatott városnál vagy a városlakók közötti viszonyrendszernél. Az ügy megoldódik a párszáz oldalas könyv végére, de érezhetően mellékes dologgá sínylik a Killjoy által teremtett világhoz képest. Viszont némi reményt jelent, hogy van folytatás, továbbá egy zárórész is várható a közel jövőben. Kérdés, hová lehet tovább vinni Uliski történetét.

Így alles zusammen, a The Lamb Will Slaughter The Lion alapján Margaret Killjoyt egy izgalmas írónak tartom, akire érdemes lesz figyelni a jövőben. Témái érdekesek és jól is tálalja őket, örülnék, ha kilépne a nagyobb közönség elé. Viszont kicsit (szintén a kisregény alapján mondom) még érnie kell ehhez. Én türelemmel kivárom.

Read More

A geek feminista forradalom

Kameron Hurley itthon kevésbé ismert SFF írónő (eddig csak a Delta Vision tervei közt szerepel, hogy megpróbálkozik az írónő egyik trilógiájával), de saját, amerikai közegében szép hírnevet szerzett internetes jelenlétével, majd egyedi történeteivel. Ott van például a God's War "bugpunk" regénye, amit a Kitschy díjátadón 2011-ben a legjobb első regénynek választottak, de nem mindennapi olvasmány lehet a Worldbreaker Saga (ennek az első részét, a Tükörbirodalmakat fogja elvileg kiadni a DV) vagy a The Stars are Legion űropera. Azonban most nem ezekről lesz szó, hanem egy kicsit fontosabb Hurley-könyvről: ez a The Geek Feminist Revolution. 

A gyűjteményes kötet 2016-ban jelent meg, összegyűjtve Hurley korábbi blogposztjait, köztük a Hugo-díjas "We Have Always Fought: Challenging the 'Women, Cattle, and Slaves' Narrative"-t. Ahogy a könyv címéből az már sejthető, az írónő írásai főleg geekségről, feminizmusról és a (kultúr)forradalomról értekeznek sajátos, amerikai geek közösségben jól ismert, erőteljes hangján. Ezentúl pedig néhány új írás is helyet kapott a gyűjteményben.

A könyvön az esszék szó szerepel, ami kicsit megtévesztő. Hurley munkája inkább értekezések, mint esszék. Persze akadnak esszészerű írások benne, mint például a True Detective-t részletező "Some Men Are More Monstrous Than Others: On True Detective's Men and Monsters", amivel bár nem teljesen értek egyet, de a sorozat egy érdekes aspektusára hívja fel a figyelmet. 

A benyomások előtt érdemes kicsit megismerni a könyv felépítését. Hurley írásait négy kategóriába sorolódnak. Értelemszerűen a Part I-gyel kezdődik, azaz a "Level Up"-pal, amiben főleg arról olvashatunk, mivel kell megküzdenie egy kezdő írónőnek a 21. század könyvpiacán. Tanulságos írások: a hazai kezdő írónőknek biztos ismerősek Hurley élményei, a szárnyukat most próbálgató íróknak viszont érdemes átnyálazni ezeket. A sokkolódás lehetősége mellett számos hasznos tanácsot is ad Hurley önmarketingről, brandépítéséről és írói stratégiákról. Öröm volt ezeket olvasni.

A Part II, vagyis a "Geek" rész nagyjából lefedi a címet is (avagy geek dolgokról lesznek itt szó), de kicsit mégis többet ad. Hurley a számára érdekes (pl. True Detective) vagy meghatározó művekből vagy általános sablonokat bemutatva mutat rá, hogy erősen patriarchális berendezkedésű társadalmunk hogyan jeleníti meg a nőket még a felvilágosultnak számító geek közösségben is. Ezen szakasz írásai közül leginkább azok kötöttek le, melyek egy-egy filmet vagy stock karaktereket jártak körbe, mint például a már említett True Detective-s írás, a "Wives, Warlords and Refugees: The People of Economy of Mad Max", vagy a "Women and Gentlemen: On Unmasking the Sobering Reality of Hyper-Masculine Characters" - utóbbi az erős női karakterekről írta le, hogy ha maszkulim jegyekkel ruházunk fel egy nőt, még nem lesz erős. 

A geekség után jön egy újabb személyesebb rész, a "Let's Get Personal", ahol Hurley saját élményeiről számol be, legyen szó az online közösség harcairól, az amerikai egészségügyi ellátásról, a kövérségről, vagy csak a depresszív történetek szeretetéről. Utóbbinál meg is említeném, hogy Hurley az az író, aki végre szavakba tudta önteni, miért lehet szeretni a "depis" és "eret vágós" sztorikat.

Tinédzserkoromban voltak olyanok, akik megpróbáltak rávenni arra, hogy olvassak Terry Pratchett-et és Piers Anthony-t, de valahogy nem ment. Valami olyat kaptam a sötét történetekből, valami katarzist, amit más, sok nevetéssel vagy vidám befejezéssel teli könyvektől nem.

Finding Hope in Tragedy: Why I Read Dark Fiction (118. o.)

A számos érdekes gondolat és helyeslésen túl azonban a Part III-ban kezdtem azt érezni, hogy Hurley kezd kicsit sok lenni. Tudni kell, az írónőnek van egy - nem a legjobb kifejezés - de fröcsögő stílusa. Érezni a sorain, hogy mindenről megvan a határozott véleménye (ez nem is baj), és azt ha kell, vehemensen meg is védi. Tőlem nagyon távol áll az ilyen (valószínűleg ezért taszít), de mégis tudok vele sorsközösséget vállalni a munkanélküliségben vagy épp a kövérség miatti diszkrimináció végett. Viszont akadtak témák (például a frusztrált fiúk, akik dühösek lesznek, ha nem kapják meg a nekik tetsző lányt), ahol egy képzeletbeli teremben kiabáltam Hurley-nek. A zárójeles példámnál például azt, hogy Kameron, képzeld már magad bele ezeknek a fiúknak az életébe, meg nézd meg, a média milyen elvárásokat támaszt a férfiakkal szemben is! Feministának tartom magam, de hogy ilyen kérdésekben együtt kell fellépni, nem csak az egyik félre mutogatni, az is biztos.

Forrás: Gothbob

A negyedik és egyben utolsó rész, a "Revolution" már nem csak érintőlegesen, hanem teljes egészében az amerikai geek közösségről szól. Kívülállóként megint rá kellett döbennem, hogy hiába nagyobb és több lehetőséget rejtő terület az amerikai könyvpiac és geekoszféra, bőven vannak közös pontok a magyar helyzettel, főleg szekértáborok téren. Ennek kapcsán említeném meg a "Hijacking the Hugo Awards"-t, amiben a Sad Puppies akciójának előzményeit és értelmetlenségét mutatja be. Nem kell mondanom, hogy magyar fórumokon is belefutunk olyanokba, akik követelik a pozitív férfi hősöket, mert hogy állítólag eltüntették őket, meg mindez csak liberálfasizmus. És ennek kapcsán említenék meg egy másik írást a könyvből, a "What Living in South Africa Taught Me About Being White in America"-t, amiben Hurley személyes élményein keresztül írja le elég mellbevágóan, hogy milyen azzal szembesülni, a világ más részén, például Dél-Afrikában, hogy nem a fehér ember a domináns, uralkodó vagy a többség. Fontos konklúziója az írásnak: addig el sem képzelheted azt, hogy nem a te történetedet a normális, amíg ki nem lépsz a saját közegedből.
A kötetet frappánsan a "We Have Always Fought: Challenging the 'Women, Cattle, and Slaves' Narrative" zárja, amiben a női írókról és szerepekről van szó, és nagyjából azt összegzi, amit tavaly Hevesi Judit költő elmondott nekem ebben az interjúban:

Azért gondolom, hogy nem feltétlenül arról van szó, hogy több a kortárs női költő, hanem arról is lehet szó, hogy egyszerűen az emlékezet sem őrizte meg korábban, a kánon alapvetően férfiközpontú (volt), és így kiestek belőle a nők. Nem feltétlenül van úgy, hogy nem voltak női szerzők korábban, inkább csak nem volt lehetőségük igazán megszólalni vagy publikálni, így kevésbé kaptak helyet az emlékezetben.

Hevesi Judit

A The Geek Feminist Revolutiont teljes egészében nézve úgy érzem, ki kéne adni valakinek egy frappáns magyar címmel (A geek feminista forradalom mondjuk magyarul is jól cseng). A helyenként túltolt "fröcsögés"-en túl egy olyan kötetet tart az olvasó a kezében, ami egyszerű, közérthető nyelven tárgyal mindennapjainkat érintő témákat, ezenfelül pedig kicsit betekinthetünk az amerikai könyvpiac és geek közösség életébe is. Nézőpont szélesítésnek teljesen jó.

Read More

Station Eleven

A Station Eleven - magyarul Tizenegyes állomás - kicsit ki fog lógni az eddigi olvasmányok közül, ugyanis itthon már felfedezett mű (2015-ben jelent meg a Gabo kiadónál), és őszintén, angolul se egy nagy kihívás olvasni. Viszont mégis kicsit nyelvi oldalról közelítenék a regényhez, továbbá egy, a Moly.hu-n olvasható vita kapcsán.

Habár Emily St. John Mandel nem számít teljesen ismeretlen írónak itthon, szerintem érdemel még figyelmet, hisz akadnak izgalmas címek az eddig négy regényből álló életművében. A kanadai írónő első műve a The Last Night in Montreal (2009), amiben a szerelem, a családi kötelékek és a függőség természetét vizsgálja egy szerelmi történeten keresztül. Ezt követte a The Singer's Gun (2010), két évre rá jött a The Lola's Quartet, 2014-ben pedig a Tizenegyes állomás, amivel 2015-ben elnyerte az Arthur C. Clarke-díjat a Legjobb regény kategóriában. Olyan regényeket utasított maga mögé, mint a Kitaszítottak vagy A teamesternő könyve. 

St. John Mandel ezen kívül tanult táncot és különböző statisztikákat - főleg Goodreadseseket - elemezve vizsgálta a történeteket. Például észrevette, hogy azok a regények, amelyek tartlmazzák a "lány" szót, gyakrabban végződnek a nő halálával, mint a férfiéval.

Emily St. John Mandel

Kritikai figyelem szempontjából a Tizenegyes állomást tartják eddig St. John Mandel legjobb regényének. A történet egy színházi előadással indul, éppen a Lear királyt játsszák. A főszereplőt alakító Arthur Leander ekkor kap szívinfarktust, azonban a haláleset jelentéktelen eseménnyé válik egy sokkal nagyobb mellett: egy halálos vírus szabadul el a világban, és elkezdi kíméletlenül szedni áldozatait. Leander halála azonban mégis fontossá válik néhány szereplő életében: Miranda, Jeevan és Kristen - mind kapcsolódnak valahogy a színészhez. Emlékeik, életük meghatározó eseményein keresztül látjuk, hogyan zajlott az emberiséget megrázó esemény, és azt, milyen apró dolgok képesek összekötni különböző embereket.

A díjnyertes regényt science fictionként szokták definiálni, azonban maga az írónő nem tartja annak, mert a történetben nem jelennek meg kitalált technológiák. A történet kiindulási pontja - egy járvány következtében az emberiség jelentős százaléka meghal, és ezzel megszűnik a civilizált világ - mondhatni eléggé "sci-fis", de több szépirodalmi mű (p. Cormac McCarthy Útja) is eszünkbe juthat. Ami ezután következik (a szereplők életútja, nem-lineáris történetmesélés, a kapcsolatrendszerek bemutatása) viszont inkább szépirodalmi, semmint zsáneri (természetesen fenntartom azt, hogy a különböző zsánerírók is használják ezeket az írói eszközöket). Köztes megoldásként a   spekulatív fikciót mondtam (még ha sokan most sikítófrászt is kapnak tőlem), amikor a Tizenegyes állomást olvastam - ha már nagyon nevén akaruk nevezni valamit, és a sci-fi elemtől se akarunk szabadulni. Emily St. John Mandel végülis elmereng azon, hogyan alakulna az emberi társadalom egy végzetes járvány után. De ha a mondanivalót (Miért van szükségünk művészetre?), és annak bemutatását nézem, akkor inkább szépirodalmi könyvnek nevezném a regényt, ebben mindenképp az írónővel értek egyet. Jó, persze, most jöhet az a kérdés, hogy mi is a szépirodalom? Korábban azt írtam, hogy egy zsáneríró is élhet olyan írói eszközökkel, mint St. John Manel a Tizenegyes állomásban. A különbség ez esetben azokban a témákban lesz, amelyeket Mandel körbejár. És hiába jelenik meg a SF egyik fontos témája (egy elképzelhető szituáció elképzelése és bemutatása), ha a fókusz máson van.

Nekem a könyv egyik nagy kérdése az, miért van szükségünk művészetre? A befejezés ismeretében mondhatjuk, hogy a túlélésért, és egy teljesen jó választ adunk ezzel. Azonban a szereplők egymásba fonódó élete más válaszokat is kínál, nagyon helyesen. Nem teljesen van kimondva, de érdemes megfigyelni, hogy valamilyen formában mindenki életében jelen van a művészet, legyen az egy képregény, film, színdarab vagy egy vallásos könyv, Mandel pedig nagyon szépen kibontja, ki mit kezd az életében jelenlévő művészettel. Ott van a vándorszínész társaság, az Utazó Szimfónia, ami a tevékenységével (színdarabok előadása) a művészet életbentartásáért küzd. 

Ott a regény másik témája, az emberek összekapcsolódása, ami a narratíva miatt (hisz erre van kitalálva az egész!) tűnik hangsúlyosabbnak. A regény jelentős részében nem a poszt-apokaliptikus állapotokkal, hanem a különböző szereplők életével foglalkozik az írónő. Itt felemlegetném megint a sci-fi vs. szépirodalom kérdést: kisebb mértékben van jelen az elképzelt probléma leírása (világvége utáni társadalom), nagyobbban az emberek, akiknek az életét nem a katasztrófa, hanem egy ember köti össze. Egy nagyon jól kitalált és felépített kacskaringós kapcsolati rendszeren keresztül ismerjük meg a már említett karakterek viszonyát Leanderhez, az egykori emlékek újfajta értelmezését.

Az értelmezés és a kategorizáláson túl pedig essen szó a nyelvezetéről is, legalábbis az azzal kapcsolatos benyomásokról. A C1 körüli angolommal úgy érzem, a Tizenegyes állomást könnyen lehet olvasni, St. John Mandel letisztult és egyszerű stílusban ír. Ezzel viszont nem érződik a szövege túl primitívnek, nem nélkülöz irodalmibb stíluseszközöket. Nagyon élveztem se nem túl választékos, de nem is túl egyszerű fogalmazását. Számos hasznos vagy jópofa szót szedtem fel a könyvből (lásd a lenti listámat), így nyelvtanulóként bőven profitálok a könyvből, miközben nem is megy el a kedvem az olvasástól a túl sok ismeretlen szó miatt. Ezen felül pedig kaptam egy nagyon élvezetes stílust, amit mindig élveztem olvasni, időjárástól és helszíntől függetlenül.

Összességében könyvként nekem "olyan jó volt olvasni, de nagy a hype-ja"-könyv a Tizenegyes állomás. De nem beszélek le senkit az elolvasásáról, bátran nyúljatok hozzá magyarul és angolul is. Utóbbihoz főleg akkor, ha szeretnétek valami élvezhető, de nem túl primitív, és nem is túl nehéz szöveggel terhelni magatokat.

Ebből a regényből tanultam:
deadpan - ez kb. a fapofa magyarul, azaz az illető arcán semmilyen kifejezés nem jelenik meg
prerequisite -előfeltétel / kellék (itt az utóbbival fordul elő)
unsparing - pazarló
tarmac - kátrányozott út
stomach ulcer - gyomorfekély
encumbrance - teher, terhelés
jettison - könnyítés céljából dob ki valamit
warm to his subject -izgatott lesz egy téma kapcsán

Read More

Háromtest-probléma

Az egyik legismertebb amerikai sf kiadó, a Tor egy nagyvonalú programba fogott bele tavaly nyáron, a Tor.com Free Ebooks Clubba. Minden hónapban elérhetővé tesznek egy ingyenes ebook kiadványt, mindezért csupán fel kell iratkozni a hírlevelükre a feljebb linkelt honlapon. Júliusban a Hubo-díjas The Three-Body Problemet (magyarul a Háromtest probléma) küldték el a feliratkozóknak, augusztusban pedig Jo Walton The Just City regényét, szeptemberben pedig a Malazai Bukottak első kötetét, a Hold udvarát, és így tovább. A Tor ebookjai érdekes olvasmánynak tűnnek, így én sem tudtam ellenállni az ajánlatuknak és feliratkoztam a hírlevelükre. Amíg tart a Free Ebook Club, addig én is megosztom veletek olvasmányélményeimet A mostani első cikkben Cixin Liu hard sci-fijéről, a Three-Body Problemről számolok be. Remélem, majd be tudom hozni a lemaradást és a többi ebookról is írni egy új rovat keretén belül, ami értelemszerűen a Tor Free Ebooks Club címet fogja viselni.

A regény a következőről szól az angol fülszöveg szerint: Ez a közel jövőben játszódó trilógia az első alkalom, hogy az angol anyanyelvű olvasók megtapasztalják a többszörös díjnyertes jelenséget Kína legnépszerűbb science fiction írójától. Szembeszállva a Kínai Kulturális Forradalommal egy titkos katonai projekt jeleket küld az űrbe, hogy kapcsolatot létesítsen az idegenekkel. Egy a pusztulás szélén álló idegen civilizáció fogja is a jeleket és a Föld meghódítását tervezi. Eközben a Földön különböző csoportok alakulnak, melyek vagy üdvözölni és segíteni szeretnék a korruptnak tartott világ átvételében a magasabb szinten lévő hódító lényeket, vagy harcolni fognak az invázió ellen. Az eredmény egy igazi science fiction mestermű grandiózus témákkal és elképzelésekkel.

A régi motoros sci-fi olvasók már találkozhattak kínai sci-fivel például a MetaGalaktika 10-ben, esetleg Lao Sö sf-nek titulált Macskaváros krónikája is megfordulhatott a kezükben, az utóbbi időben pedig Wu Ming-Yi  Rovarszemű ember című könyve mondható sci-fiben. Cixin Liu kezd itthon is nagy népszerűségre szert tenni, szerencsére. 2016-ban népszerű regénye a Háromtest probléma címen jelent meg az Európa Kiadó gondozásában, idén júniusban pedig érkezik a második kötet, a Dark Forest. Tudhat is valamit a szerző, nem hiába az egyik legjelentősebb és legnépszerűbb science fiction író Kínában. Eddig kilencszer nyerte el Kína legrangosabb science fiction díját, a Galaxy-díjat, 2015-ben pedig Hugóval díjazták a Three Body-Problemért, könyvének megfilmesítésére pedig legutóbb az Amazon is bejelentkezett.

Mit tudhat Cixin? Remembrance of Earth’s Past trilógia első része elég kielégítő választ ad erre: egy olyan kötet ez, amiben a legfantasztikusabb ötletekből áll össze egy még fantasztikusabb történet. Cixin Liu regényében rögtön az események sűrűjébe csöppenünk. Kapunk egy diktatórikus rendszert, annak minden velejárójával együtt (Ye története), később pedig egy napjainkban élő tudós világába nyerünk bepillantást, vagyis pontosabban a mindennapi életének felborulásába (Wang története). Mindkét történetszál érdekes, de az is, ahogyan maga Cixin építi a cselekményt. Kicsit tagolt, lassú folyású mesélés közben ismerjük meg a két főszereplő életét és karakterét, majd titkait is. Először Ye múltjával és későbbi sorsával ismerkedünk meg, rajta keresztül pedig betekinthettünk a Kulturális Forradalomba is, ami kívülállóként (azaz kínai történelemben nem jártas olvasóként) nagyon érdekesnek bizonyult. A legizgalmasabb ponton pedig megszakad (csak egy kis időre) Ye élete és Cixin Wangra terelni figyelmünket. Mindkét cselekményszál megállja önmagában is a helyét, és sokáig ez a kerekség zavart is, mert nem tudtam kitalálni, hogy miként fog a két rész összefüggni. De egybeérnek és nem is akárhogy! Spoilerezni nem szeretnék, így annyit írnék le, hogy Cixin a jól ismert sci-fi sémákat dobja fel úgy, hogy szinte rájuk sem ismerünk, teljesen újdonságként hatnak. Ráadásul ezeket meglepő fordulatok formájában illeszti be a cselekménybe, ami egy letehetetlen könyvvé teszi a Three-Body Problemet - számomra legalábbis. Ezek közül a kedvencem mindenképpen a számítógépes-játék volt, ami szintén a Three-Body Problem nevet viseli. Az egyik legkreatívabb ötlet, amivel eddig sci-fi regényben találkoztam. A játék valahogy egyszerre idézi az RPG-k világát és a Ceasar meg a Pharaoh-stílusú civilizáció építős játékokat, de még ezeknél is klasszabbnak tűnik, főleg a beépített tudományos problémák miatt. Olvasás közben azonnal késztetést érzünk, hogy mi is csatlakozzunk és építsük a Three-Body közösségét. Ezenkívül még számos mókás kikacsintást is kapunk a játékot taglaló részekben. Kedvencem, amikor a Kelet nagy tudósain keresztül bírálja az író a nyugati civilizációt, de bőven kap fricskát a keleti világ is a nyugati történelem prominens személyein keresztül. 

Ahogy az angol fülszöveg ígéri, tényleg elképesztő ötleteket vonultat fel Cixin, azonban számomra egy zavaró pontja volt a regénynek, emiatt vontam is le egy csillagot Molyos értékelésemben: már túl hard sci-fi volt az én ízlésemnek. Személyiség kérdése ez, persze, de számomra a részletekbe menő fizikai fejtegetések lassították a történetet, néhol el is vonták a figyelmet a tényleges történésekről. Leginkább az utolsó szakaszban zavart ez, amikor a triszoláriaiak protonos kísérleteiről írt Cixin. Viszont a csillagászattal kapcsolatos dolgokat élveztem, a Kódjátszma filmhez hasonlóan a Three-Body Problem is felkeltette érdeklődésemet a nem-bölcsész tudományok iránt. 

Még sosem olvastam kínai sci-fit, de a jövőben lehet, fogok még. A Three-Body Problem folytatását mindenképpen. De talán nem is számít a nemzetiség, csak az, hogy jó az egész. 

Aki szereti a hard sci-fit, az mindenképpen tegyen egy próbát a The Three-Body Problemmel, de a gamereknek is tetszhet a regényben szereplő sajátos számítógépesjáték miatt. De igazából bárki próbálkozhat vele, mert jó, izgalmas olvasmány, kikapcsolódni tökéletes. 

A bejegyzés eredetileg Antigané blogomon jelent meg 2016. szeptember 19-én.

Read More

Girl, Interrupted

Susanna Kaysen neve itthon pár angol nyelven olvasón kívül nem mond sokat. Viszont James Mangold, Winona Ryder és Angelina Jolie már igen. 1999-ben nekik köszönhetően ismerték meg világ szerte Susanna Kaysen nevét és életrajzi ihletésű könyvét, a Girl, Interrupted-et. De legyünk pontosabbak: Winona Ryder tette ismertebbé a könyvet, ugyanis annak elolvasása után ő volt az, aki producerként akarta megfilmesíteni Kaysen könyvét, de amikor kiderült, hogy Douglas Wick (Egy gésa emlékiratai, Bűvület, A nagy Gatsby producere) már megvette a filmes jogokat, csatlakozott hozzá. Ryder a projekthez még megnyerte James Mangold rendezőt, akit a hasonló témával (mentális betegség) foglalkozó Heavy-je miatt legmegfelelőbb embernek érzett a készülő filmhez. Itthon sajnos elég szerencsétlenül megválasztott címen, Észvesztőkként futott a film, de így is viszonylag széles körben lett ismert, Angelina Jolie legjobb alakításai közt emlegetik sok filmes fórumon, adott évben pedig Oscart is kapott a filmben nyújtott alakításáért. De ezek ellenére az adaptáció alapját adó könyv nem jutott el hazánkba. 

A hasonló témájú regények és témákat elnézve az itthoni megjelenések között azt mondom, Kaysen könyvét a 90-es évek végén (Kaysen 1993-ban adta ki, 1999-ben pedig bemutatták a filmadaptációt) kellett volna kiadni, vagy a 2000-es évek elején, amikor Kaysennel egy generációba tartozó Elizabeth Wurtzel Prozac-országa is megjelent az Európa kiadó gondozásában. Sajnos nem sok olyan magyar nyelvű cikket találtam az interneten, ami egyáltalán foglalkozik a Girl, Interrupteddal (ami volt, azok is blogbejegyzések, amelyek hiányolják az írónő könyvét a magyar piacról, ezen felül pedig egy színházi feldolgozást Lánykitépve címen), ezért csak spekulációkba tudok bocsátkozni afelől, hogy miért nem került lefordításra a könyv. A kérdés megvizsgálásához érdemes górcső alá venni magát a szöveget is.

Susanna Kaysen

Kaysen eddig összesen 4 regényt írt: első műve az Asa, as I Know Him 1987-ben jelent meg, majd ezt követően a Far Afield 1990-ben. Utóbbi írása közben felidézte magában a Belmont (Massachusetts, USA) McLean kórházban eltöltött két évét (fun fact: Slyvia Plath-ot, Az üvegbura szerzőjét is itt kezelték), majd a visszaemlékezés hatására ügyvédje segítségével kikérte kartonját az intézetből. Az emlékeket és papírokat összerendezte, majd Jan Vermeer van Delft festménye után (Girl Interrupted at Her Music) Girl, Interruptednak nevezte el a kész szöveget.

A film plakátja

A történet az orvosnál kezdődik: a 18 éves Susanna gyógyszer túladagolással próbált véget vetni életének, de nem járt sikerrel. Épp az orvosnál ül és az esetről beszélgetnek, amikor hirtelen Susannát beutalják a McLeanbe, és mire észbe kapna, már a zártosztályon ül - legalábbis ő így érzékeli, az események a valóságban ennél sokkal lassabban történtek. De innentől Susanna életének ezen szakasza nem a lineáris narratív szerint mesélődik el. Kaysen anekdottákból és leírásokból tárja fel előttünk az elmegyógyintézet lakóinak és rendszerének képét. A rövid részeket néha saját kartonjából származó zárók és egyéb orvosi papírok szakítják meg, mint egyfajta önreflexió vagy kordokumentum, ezzel hitelesebbé téve a McLean világát. A hasonló témájú regényektől, mint például a Száll a kakukk a fészkéről vagy Az üvegburától eltérően Kaysen nem a lehangoltság, a reménytelenség vagy folyamatos harcok helyeként mutatja be a zártosztályt.

A McLean egy abszurd közösség. Valahol komikus is a hashajtó-függő és csirkén élő Daisy, Alice tudatlansága, vagy épp a két Lisa folyamatos egymáshoz való hasonlítgatása. Persze mindegyik lány karaktere mögött rejlik egy olyan élettörténet, de a folyton jelenlévő irónikus hang nem engedi a sötétebb érzések teljes felszínre törését. Ez kettős megoldás is lehet Kaysen részéről: egyrészt, visszatekintve 18 éves énjére - logikusan - teljesen más szemszögből tekint magára és betegtársaira, felnőttként és az évek távlatából képes régi problémáin nevetni vagy ironizálni. Másik oldalról lehet a téma tényleges súlyosságának élét gyengíti, ezzel könnyebbé téve saját magának és olvasói számára is a könyvben leírtakat.

Az ironikus hang mellett jelen van egy racionális is, amivel az írónő - a Boston Globe kritikáját idézve - "az őrület és az intuíció közötti öntudatosság széles skáláját ragadja meg". A legtöbb esetben Susanna kilép a hétköznapi tapasztalás világából (értem ez alatt saját gondolatait, kitöréseit vagy bármelyik másik lány drasztikusnak tűnő cselekedeteit), és a rendelkezésére álló tudományos (főleg pszichológiai) ismeretek alapján vizsgálja magát és próbál válaszokat keresni. Az egyik legerősebb fejezet a borderline személyiségzavar (Susannánál ezt állapították meg a McLeanben) definíciójának leírása, majd az ennek mentén történő önvizsgálat: Tényleg borderline-os vagyok? Ez és az a tünet végül is stimmel, de emez és amaz már közel sem... Most tényleg eggyé kell válnom ezzel a fogalommal, a magam részévé kell tennem? Fontos kérdések, amelyekre nem is könnyű válaszolni (Kaysennek nem is célja), de kulcs pillanat egy olyan gondokkal küzdő lánynak, mint Susanna.

Angelina Jolie (Lisa) és Winona Ryder (Susanna)

Összességében nem átlagos könyv a Girl, Interrupted. Nincs tényleges cselekménye, tényleg inkább egy memoár, ami nem csak lenyomata egy korszaknak, hanem Kaysen esetében egy privát életszakasz feltárása. Az utóbbi nagyon is jellemző az írónőre, ha megnézzük például a 2014-ben megjelent, gyerekkori élményeket összegző Cambridge-jét vagy a Camera My Mother Gave Me-t (2002). És magamban arra jutottam, ez lehet talán az az ok, amiért itthon nem biztos, hogy sokakat érdekelne a Girl, Interrupted: nagyon személyes mű, ami az elmegyógyintézet világából és a borderline szindrómából keveset mutat, tényleg csak Kaysen személyes élményeit. Lehet, ha kapna az írónő egy életrajzi filmet, vagy valaki remake-t készítene a '99-es filmből, megnőne az érdeklődés a könyv iránt, de érzem, több lenne az elégedetlen olvasó, mint az elégedett, és nem azért, mert Kaysen nem jó író vagy vacak a könyve. Nem olyan erős, mint mondjuk Sylvia Plath Üvegburája, nem olyan elemezhető, mint a Száll a kakukk a fészkére, de sajátos hanggal rendelkezik, ami már kiemeli a hasonló regények tömegéből. És szövegként is pont emiatt izgalmas: hogyan lehet áthozni magyar nyelvre az írónő ironizáló, de őszinte hangját.

Ebből a regényből tanultam:

engross - leköti (a figyelmét)

adjacent room - szomszédos szoba

APB: all-points bulletin - fontos közlemények, azaz egy olyan üzenet, amely eltűnt, veszélyes, körözött vagy egyéb, a hatóságok kiemelt figyelmébe kerülő személyről szól

to have scorn for - megvetéssel van valaki iránt vagy egyszerűen megveti

laxative - hashajtó

viscosity - viszkozitás, belső súrlódás

Read More