A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2017. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2017. Összes bejegyzés megjelenítése

2018-08-26

Egy kislány szemén keresztül minden csoda - Ellen Klages Wicked Wonders


Ellen Klages több regényt is írt, legelsőjével, a The Green Glassal (2006) mindjárt díjat is nyert, folytatása pedig szintén nagy szakmai sikernek örvendett. Ennek ellenére inkább rövid prózában alkot. A Wicked Wonders (amiről szó lesz a bejegyzésben) végén olvasható utószóban szinte küldetésként beszélt erről. Kedvenc formája, hisz megmutatja az élet egy kis szeletét, megragad egy fontos pillanatot, egy olyat, ami meghatározza a karakter későbbi fejlődését. De ennek ellenére - bosszankodik Klages - mégis sok olvasó lenézi a novellát, csak egyfajta ujjgyakorlatként gondolnak rá.
Képzeld el, hogy a kezedben tartasz egy szépen faragott tálat, súlya, alakja és mérete tökéletesen beleilleszkedik két csészét formáló tenyérbe. A fa rostjai a tál görbéivel együtt halad, a világos és a sötét színek kölcsönhatása tetszetős, a minta selymes érzetet kelt a bőrön. Megfordítod, csodálod az ügyességet, a művésziességet, a részletekre való odafigyelést. "Szép" - mondod az alkotónak visszaadva - "És mikor készít valami igazit, mondjuk bútort?" Most képzeld el, hogy a tál egy novella.
         Ellen Klages: Afterword Why I write short fiction

Halkan megjegyzem, az angolszász piacon van valamennyi népszerűségnek a novellának (legalábbis az egyetemi novella olvasó kurzusomon ezt tanultam), mert viszonylag rövid terjedelmű szövegek, a nagy rohanásban pont el lehet olvasni, amikor nincs idő egy teljes regényre. De ennek ellenére el tudom képzelni a novella iránti lenézést, hisz itthon is bőven érezni. Az olvasók általában vastag regényeket akarnak a pénzükért, mert úgy jó befektetés a könyvre szánt pénz. De amúgy is, minek adjon pénzt olyanra, amit könnyű megírni? Pedig egyik közhiedelem sincs köszönőviszonyban a valóságban. Ahogy Klages is írja, a novella nem három óra vagy egy nap alatt születik, sokkal több időbe telik megírni. Vele sokszor megesik, hogy elkezd dolgozni egy ötleten, majd otthagyja, pihenteti; vagy épp fordítva: elindul egy ötletből, írja, írja, de nem tudja, mi lesz a vége. Bárhogy is készül az első vázlat, azt még sok átírás, szerkesztés és számos hasonló feladat követi. A cél pedig létrehozni a teljes és működőképes novellát, ami megmutatja az élet egy kis szeletét, megragad egy fontos pillanatot, egy olyat, ami meghatározza a karakter későbbi fejlődését. Sikerült Klagesnek ezt elérnie a Wicked Wonders történeteivel? A továbbiakban kiderül.

Ellen Klages
A kötetről általánosságban elmondható, hogy a női szemszög dominál benne. Legyen a történet akár mágikus realista, sci-fi, vagy fantasy, a történetet egy nő vagy nők mesélik el. Külön plusz viszont - ahogy azt a borítón lévő ugrálókötelező babaszobor is előrevetíti - nem csak női nézőpontról, hanem egy nő életének különböző szakaszai (pl. kislány, tinédzser, kis tini) jelennek meg. A novellákat olvasva olyan érzésünk is lehet, hogy Klages direkt felnövés kötetnek szánta a válogatást, ugyanis a legelső novellák szereplői különböző életszakaszban járnak: "The Education of a Witch"-ben Lizzy ötéves és a Csipkerózsika bűvöletében él, az "Amicae Aeternum"-ban egy már idősebb lány, Cody költözés előtt áll, a "Mrs. Zeno's Paradox"-ban pedig két fiatal felnőtt, Annabell és Midge sütizik egyet. A következő novellákban azonban kicsit megtörik az általam vélt fejlődés szerinti rendezés: a követő, "Singing on a Star" novella főhősei ismét gyerekek, és hasonló korúak kalandjait követi a "Hey, Presto!" vagy "Friday Night at St. Cecilia’s" is. Ebből a sodorból lóg ki egy későbbi, a "Goodnight Moons" című történet, aminek a főhőse egy várandós űrhajós nő. Nem a nő fejlődése, felnövése lehetett Klages szerkesztési irányvonala, de ez semmit se von le a történetek értékeiből.

A szerző kötetben lévő novelláit egy jelzővel tudnám jól jellemezni: szívet melengető. Az elnyomást, gyűlöletet, kirekesztést és egyéb társadalmi problémák (és természetesen nem elbagatellizáló) és témák után felüdülés volt olyan SFF írásokat olvasni, ahol a legnagyobb krízist egy barát elvesztése, vagy a vágyott játékbaba megkaparintása jelenti. Így leírva ezek tényleg elég jelentéktelen konfliktusoknak hangzanak, viszont Klages olyan mágia birtokában van, amivel hitelessé teszi az ötévestől (pl. The Education of a Witch) kezdve a felnövést kerülgető kis tinédzserig (pl. Woodsmoke) a szereplőket és azok problémáit, visszaviszi az olvasót élete korábbi szakaszaiba.
A "gyermeteg" témákon túl akadnak klasszikus SFF-ek, mint a "Friday Night at St. Cecilia’s", ahol két dobókocka veszélyes kalandokba sodorja egy kollégium két bentlakóját, a "Gone to the Library"-ban pedig egy párhuzamos világ tárul fel egy kislány előtt, miközben a való világban megtanulja a számok "mágiáját" is. Továbbá vannak a válogatásban olyan felnőtt történetek is, mint például az "Echoes of Aurora", ahol egy középkorú nő tér vissza gyermekkora kisvárosába; a "Goodnight Moons", amiben egy anyának arról kell döntenie, mit áldoz fel gyermekéért; és ki nem hagyhatom a felsorolásból a "The Scary Ham"-et, ami félig humorosan, félig groteszk módon mutatja be, milyen érzés eltakarítani egy felmenőd életét, miután eltávozott.

A teljes kötetet értékelve, változatos témákban olvashatunk, többféle megközelítésben és műfajban. Nem mindegyik írás volt elég erős és emlékezetes számomra, de az összkép ennek ellenére is inkább pozitív, mint negatív. Leginkább a kevesebb fantasztikus elemet felvonultató novellák tetszettek, mozdítottak meg bennem valamit: ilyen a sokat emlegetett "The Education of a Witch", a könyv vége felé található "Woodsmoke" és a "The Scary Ham". A kalandosabb történetek közül élveztem a "Friday Night at St. Cecilia's"-t és a "Gone to the Library" történeteket, mert felidézték a régi, kalandosabb gyerekkori olvasmányaimat, és Klages remek ötletekkel színesíti ezeket az írásait (pl. a Ki nevet a végén?-társasjáték szabályaira épülő párhuzamos világ, vagy a számok mágiája).

A Wicked Wondersszel egy olyan új írót ismertem meg, akinek a novelláira érdemes lesz még figyelnem, főleg ha kicsit mindennapi témákról olvasnék szívesen. Több írását is ki kéne itthon adni, mert pont ezek az ember közeli, érzékenyítő művek megérdemelnék a nagyobb figyelmet. Remélem, ilyen-olyan kötetekben vagy magazinokban eljut Ellen Klages a hazai nagyérdeműhöz, de mondok nagyobbat: a novellás kötetei!










2018-06-14

A bárány levadássza az oroszlánt


Számos érdekes író és mű nem jut el hazánkba mindenféle okokból (ez megérne egy cikket, mert izgalmas téma), legyen az a kisebb közönség és érdeklődés vagy a kultúrák közötti különbségek - röviden, egy szűk rétegnek szóló írót itthon nem éri meg kiadni, hiába érdekes vagy jó művész. Kicsit ebbe a kategóriába esik Margaret Killjoy is, akire kisregénye, a The Lamb Will Slaughter The Lion miatt figyeltem fel.

Margaret Killjoy
Killjoy egy sokoldaló művész, aki az írástól, a zenéléstől, egészen a fényképészetig mindenfélét csinál. Bevallása szerint anarchista, mivel megveti a társadalom hierarchikus és hatalomtekintélyű berendezkedését; úgy gondolja, hierarchia, kapitalizmus, felsőbbrendűség, elnyomás és patriarchátus nélkül sokkal jobb világban élhetnénk. A kötöttségek nélküli életet ő maga meg is tapasztalta, hisz felnőtt évei nagy részét az USA útjain töltötte, de jelenleg az Appalachian hegységbe "fészkelte be magát". Emellett transszexuális (pontosan transwoman). Ebből adódóan szereti, ha angolul he/she névmással utalnak rá, de a "they"-jel is teljesen rendben van. Reméli, egyszer a nyelvekből eltűnik a grammatikai nem, és nem lesznek ebből félreértések vagy kellemetlenségek (mennyire szeretné a magyart!). Magánéletéről többet honlapján, a Birds before the Stormon tudhatsz meg.

Az író kalandos élete írásai témáiban is megmutatkozik. Első regénye egy úgy nevezett game book (lapozgatós könyv?) volt, a What Lies Benath the Clock Tower 2011-ben. Az alvilág-szerű világban játszódó kaland politikai csatározásokat ígér a képzeletbeli föld hódító és a bennszülött gnómjai között. Ezt követte egy mókásnak tűnő könyv, a The Super-Happy Anarcho Fun Book, ami a címben is látható anarchista témákat gyűjt össze képregény formájában. Aztán 2014-ben Killjoy megjelentette első prózai művét A Country of Ghosts címen - ez honlapján ingyen elérhető. A történet a 19. századba visz minket, ahol a cinikus Dimos Horacki újságíró egy titokzatos csapat ügyeibe folyik bele.


A kritikai figyelmet Killjoy végül a Daniella Cain trilógiájával érte el. Az első kötet, a The Lamb Will Slaughter the Lion 2017-ben jelent meg a Tor gondozásában. A történet egy alternatív USA-ban játszódik, ahol főhősünk a vándor életmódtot élő Daniella Cain. Épp legjobb barátja öngyilkossága után nyomoz, amikor egy különös kisvárosba, Freedomba vetődik. Minden csodálatosnak tűnik, de! Egy szarvas alakú démon tartja rettegésben a várost, elűzni senki sem képes. Cain kénytelen kezébe venni az irányítást, és a dolgok végére járni. Az ügy egyre bonyolódik, erről bővebben az idén márciusban megjelent második részben, a The Barrow Will Send What It Mayben olvashatunk.

Killjoy kisregényében ott van minden, ami ő maga. Az erős kezdőmondat után ("Sometimes you have to pull a knife") Daniella oldalán a paradicsomi Freedomba kerülünk. A város neve nem véletlen, erre Dani is hamar rájön: az oda elvetődött emberek tényleg teljes szabadságban élnek. Nincsenek vezetők se más, hatalmat gyakorló csoportok. A közösség egymás kölcsönös megsegítésével tartja fent magát, viszont nem lépik át egymás magánszféráját. Ennek mentén jöhet létre az az idill, amiért sokan küzdenek jelenleg: a különböző emberek igazi valójukat adva élhetik mindennapjaikat. Azaz Freedomban nem létezik nemi és faji megkülönböztetés. Killjoy azonban feltesz egy kényelmetlen kérdést: Lehetséges egy ilyen társadalom hosszútávú fenntartása? A szarvasdémon, Uliski megjelenésével a válasz egyértelműen nem lesz. 


A démon életre hívását pont a közösség meggyengülése ösztönzi: valaki magához akarta ragadni a hatalmat. Ezt megakadályozva idézték meg a szarvast, hogy fenntartsa Freedom eddigi zavartalan rendjét (vagyis ebben a kontextuban "anarchiáját"). Viszont az, hogy mi számít hatalommal való visszaélésnek, elég tág fogalom - ebből adódik a konfliktus is, aminek Dani járhat a végére.

Killjoy izgalmas témákat boncol szimbolikus szinten, amit egy egyszerűbb, kicsit McCarthy világát idéző univerzumba csomagolt, mellé pedig kreált egy természetfeletti nyomozós szálat. Nem véletlenül említettem a motívumokat és a kisregény környezetét, atmoszféráját először; Killjoy ezekben erősebb. A szikár, lényegre törő prózáján is átsejlik a képzeletében létező megrontott idillje, amiben hatékonyan működnek az általa elhelyezett jelentéstartalmak. Ezzel szemben Dani nyomozása kicsit vontatott, kevésbé érdekes a bemutatott városnál vagy a városlakók közötti viszonyrendszernél. Az ügy megoldódik a párszáz oldalas könyv végére, de érezhetően mellékes dologgá sínylik a Killjoy által teremtett világhoz képest. Viszont némi reményt jelent, hogy van folytatás, továbbá egy zárórész is várható a közel jövőben. Kérdés, hová lehet tovább vinni Uliski történetét.

Így alles zusammen, a The Lamb Will Slaughter The Lion alapján Margaret Killjoyt egy izgalmas írónak tartom, akire érdemes lesz figyelni a jövőben. Témái érdekesek és jól is tálalja őket, örülnék, ha kilépne a nagyobb közönség elé. Viszont kicsit (szintén a kisregény alapján mondom) még érnie kell ehhez. Én türelemmel kivárom.