A Station Eleven - magyarul Tizenegyes állomás - kicsit ki fog lógni az eddigi olvasmányok közül, ugyanis itthon már felfedezett mű (2015-ben jelent meg a Gabo kiadónál), és őszintén, angolul se egy nagy kihívás olvasni. Viszont mégis kicsit nyelvi oldalról közelítenék a regényhez, továbbá egy, a Moly.hu-n olvasható vita kapcsán.
Habár Emily St. John Mandel nem számít teljesen ismeretlen írónak itthon, szerintem érdemel még figyelmet, hisz akadnak izgalmas címek az eddig négy regényből álló életművében. A kanadai írónő első műve a The Last Night in Montreal (2009), amiben a szerelem, a családi kötelékek és a függőség természetét vizsgálja egy szerelmi történeten keresztül. Ezt követte a The Singer's Gun (2010), két évre rá jött a The Lola's Quartet, 2014-ben pedig a Tizenegyes állomás, amivel 2015-ben elnyerte az Arthur C. Clarke-díjat a Legjobb regény kategóriában. Olyan regényeket utasított maga mögé, mint a Kitaszítottak vagy A teamesternő könyve.
St. John Mandel ezen kívül tanult táncot és különböző statisztikákat - főleg Goodreadseseket - elemezve vizsgálta a történeteket. Például észrevette, hogy azok a regények, amelyek tartlmazzák a "lány" szót, gyakrabban végződnek a nő halálával, mint a férfiéval.
Emily St. John Mandel |
Kritikai figyelem szempontjából a Tizenegyes állomást tartják eddig St. John Mandel legjobb regényének. A történet egy színházi előadással indul, éppen a Lear királyt játsszák. A főszereplőt alakító Arthur Leander ekkor kap szívinfarktust, azonban a haláleset jelentéktelen eseménnyé válik egy sokkal nagyobb mellett: egy halálos vírus szabadul el a világban, és elkezdi kíméletlenül szedni áldozatait. Leander halála azonban mégis fontossá válik néhány szereplő életében: Miranda, Jeevan és Kristen - mind kapcsolódnak valahogy a színészhez. Emlékeik, életük meghatározó eseményein keresztül látjuk, hogyan zajlott az emberiséget megrázó esemény, és azt, milyen apró dolgok képesek összekötni különböző embereket.
A díjnyertes regényt science fictionként szokták definiálni, azonban maga az írónő nem tartja annak, mert a történetben nem jelennek meg kitalált technológiák. A történet kiindulási pontja - egy járvány következtében az emberiség jelentős százaléka meghal, és ezzel megszűnik a civilizált világ - mondhatni eléggé "sci-fis", de több szépirodalmi mű (p. Cormac McCarthy Útja) is eszünkbe juthat. Ami ezután következik (a szereplők életútja, nem-lineáris történetmesélés, a kapcsolatrendszerek bemutatása) viszont inkább szépirodalmi, semmint zsáneri (természetesen fenntartom azt, hogy a különböző zsánerírók is használják ezeket az írói eszközöket). Köztes megoldásként a spekulatív fikciót mondtam (még ha sokan most sikítófrászt is kapnak tőlem), amikor a Tizenegyes állomást olvastam - ha már nagyon nevén akaruk nevezni valamit, és a sci-fi elemtől se akarunk szabadulni. Emily St. John Mandel végülis elmereng azon, hogyan alakulna az emberi társadalom egy végzetes járvány után. De ha a mondanivalót (Miért van szükségünk művészetre?), és annak bemutatását nézem, akkor inkább szépirodalmi könyvnek nevezném a regényt, ebben mindenképp az írónővel értek egyet. Jó, persze, most jöhet az a kérdés, hogy mi is a szépirodalom? Korábban azt írtam, hogy egy zsáneríró is élhet olyan írói eszközökkel, mint St. John Manel a Tizenegyes állomásban. A különbség ez esetben azokban a témákban lesz, amelyeket Mandel körbejár. És hiába jelenik meg a SF egyik fontos témája (egy elképzelhető szituáció elképzelése és bemutatása), ha a fókusz máson van.
Nekem a könyv egyik nagy kérdése az, miért van szükségünk művészetre? A befejezés ismeretében mondhatjuk, hogy a túlélésért, és egy teljesen jó választ adunk ezzel. Azonban a szereplők egymásba fonódó élete más válaszokat is kínál, nagyon helyesen. Nem teljesen van kimondva, de érdemes megfigyelni, hogy valamilyen formában mindenki életében jelen van a művészet, legyen az egy képregény, film, színdarab vagy egy vallásos könyv, Mandel pedig nagyon szépen kibontja, ki mit kezd az életében jelenlévő művészettel. Ott van a vándorszínész társaság, az Utazó Szimfónia, ami a tevékenységével (színdarabok előadása) a művészet életbentartásáért küzd.
Ott a regény másik témája, az emberek összekapcsolódása, ami a narratíva miatt (hisz erre van kitalálva az egész!) tűnik hangsúlyosabbnak. A regény jelentős részében nem a poszt-apokaliptikus állapotokkal, hanem a különböző szereplők életével foglalkozik az írónő. Itt felemlegetném megint a sci-fi vs. szépirodalom kérdést: kisebb mértékben van jelen az elképzelt probléma leírása (világvége utáni társadalom), nagyobbban az emberek, akiknek az életét nem a katasztrófa, hanem egy ember köti össze. Egy nagyon jól kitalált és felépített kacskaringós kapcsolati rendszeren keresztül ismerjük meg a már említett karakterek viszonyát Leanderhez, az egykori emlékek újfajta értelmezését.
Az értelmezés és a kategorizáláson túl pedig essen szó a nyelvezetéről is, legalábbis az azzal kapcsolatos benyomásokról. A C1 körüli angolommal úgy érzem, a Tizenegyes állomást könnyen lehet olvasni, St. John Mandel letisztult és egyszerű stílusban ír. Ezzel viszont nem érződik a szövege túl primitívnek, nem nélkülöz irodalmibb stíluseszközöket. Nagyon élveztem se nem túl választékos, de nem is túl egyszerű fogalmazását. Számos hasznos vagy jópofa szót szedtem fel a könyvből (lásd a lenti listámat), így nyelvtanulóként bőven profitálok a könyvből, miközben nem is megy el a kedvem az olvasástól a túl sok ismeretlen szó miatt. Ezen felül pedig kaptam egy nagyon élvezetes stílust, amit mindig élveztem olvasni, időjárástól és helszíntől függetlenül.
Összességében könyvként nekem "olyan jó volt olvasni, de nagy a hype-ja"-könyv a Tizenegyes állomás. De nem beszélek le senkit az elolvasásáról, bátran nyúljatok hozzá magyarul és angolul is. Utóbbihoz főleg akkor, ha szeretnétek valami élvezhető, de nem túl primitív, és nem is túl nehéz szöveggel terhelni magatokat.
Ebből a regényből tanultam:
deadpan - ez kb. a fapofa magyarul, azaz az illető arcán semmilyen kifejezés nem jelenik meg
prerequisite -előfeltétel / kellék (itt az utóbbival fordul elő)
unsparing - pazarló
tarmac - kátrányozott út
stomach ulcer - gyomorfekély
encumbrance - teher, terhelés
jettison - könnyítés céljából dob ki valamit
warm to his subject -izgatott lesz egy téma kapcsán
Az értelmezés és a kategorizáláson túl pedig essen szó a nyelvezetéről is, legalábbis az azzal kapcsolatos benyomásokról. A C1 körüli angolommal úgy érzem, a Tizenegyes állomást könnyen lehet olvasni, St. John Mandel letisztult és egyszerű stílusban ír. Ezzel viszont nem érződik a szövege túl primitívnek, nem nélkülöz irodalmibb stíluseszközöket. Nagyon élveztem se nem túl választékos, de nem is túl egyszerű fogalmazását. Számos hasznos vagy jópofa szót szedtem fel a könyvből (lásd a lenti listámat), így nyelvtanulóként bőven profitálok a könyvből, miközben nem is megy el a kedvem az olvasástól a túl sok ismeretlen szó miatt. Ezen felül pedig kaptam egy nagyon élvezetes stílust, amit mindig élveztem olvasni, időjárástól és helszíntől függetlenül.
Összességében könyvként nekem "olyan jó volt olvasni, de nagy a hype-ja"-könyv a Tizenegyes állomás. De nem beszélek le senkit az elolvasásáról, bátran nyúljatok hozzá magyarul és angolul is. Utóbbihoz főleg akkor, ha szeretnétek valami élvezhető, de nem túl primitív, és nem is túl nehéz szöveggel terhelni magatokat.
Ebből a regényből tanultam:
deadpan - ez kb. a fapofa magyarul, azaz az illető arcán semmilyen kifejezés nem jelenik meg
prerequisite -előfeltétel / kellék (itt az utóbbival fordul elő)
unsparing - pazarló
tarmac - kátrányozott út
stomach ulcer - gyomorfekély
encumbrance - teher, terhelés
jettison - könnyítés céljából dob ki valamit
warm to his subject -izgatott lesz egy téma kapcsán
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése