A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Arthur C. Clarke-díj. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Arthur C. Clarke-díj. Összes bejegyzés megjelenítése

2018-07-08

SFF díjdömping: Mi keltette fel az érdeklődésemet? - Első rész

Általában azt érzem, hogy az irodalmi díjaknak túl nagy feneket kerekítenek. Hol presztízskérdés lesz belőle, hol vélt vagy valós kultúrharcok színterévé teszik, máskor pedig elértéktelenítik őket, és hát persze valamiféle sznobságmérőknek is használják őket. A keserű szájíz ellenére mégis végigbogarászom a különböző irodalmi díjak jelöltlistáit, majd győzteseit. Hasznosnak érzem az ilyesfajta listákat, mert egyrészt megkönnyíti a dolgomat: nem nekem kell átbogarászni az éves megjelenéseket egy jó olvasmányért, már csak egy kisebb merítésből kell csemegéznem. De persze ennek is bőven megvannak a hátulütői: például egy adott zsűri vagy bizottság ízlése és az enyém között nem biztos, hogy vannak átfedések. Ennek ellenére azért mindig sikerül érdekes olvasmányokat kipikkelni a jelöltlistákról.

A nagy válogatásomat SFF-ben meg is csináltam. Épp ideje is volt, hiszen folyamatosan jelentik be a különböző sci-fi/fantasy/horror-díjak (miért jött létre ennyi?) jelöltjeit. Díjakra lebontva mutatom be a szerintem érdekes címeket. Viszont ezek közül már számos kötet megjelent vagy meg fog jelenni magyarul is: előbb ezekről egy gyors összefoglaló az engemet érdeklő címekről.


Díjra jelölt fantasztikum magyarul:
Az elmúlt években nem lehet arra panasz, hogy itthon nem érhetőek el a friss címek, a sok díjra jelölt vagy felkapott könyvek itthon is rendre megjelennek. Az általam átnézett díjak (Hugo, Nebula, Arthur C. Clarke, Locus, a második cikkben pedig a Hugo és Nebula) listáiról jó pár várólistámon landolt, de van olyan is, amit olvastam, mint például Rivers Solomontól a Kegyetlen szellemeket (Lambda-díjra és Locusra jelölték), Mur Lafferty Hat ébredése (Hugo-díjra jelölték), és Jennie Melamed Lányok csöndje c. regénye (Arthur C. Clarke-díjra jelölték), vagy a finn Karin Tidbecktől az Amatka, ezen cikk írásakor pedig Nicholas Eames fantasy debütálását, a Wadon királyait olvasom, amely elnyerte a 2017-es Goodreads szavazás tetszését a Fantasy kategóriában.
A magyarul elérhető címek közül még tervbe van véve Jeff Vandermeer Borne c. weird regénye, Martha Wells Kritikus rendszerhiba c. kisregénye (amitől kicsit tartok, mert hideget-meleget egyaránt hallok róla), Kim Stanley Robinsontól a New York 2140-t (főleg, hogy illene Robinsonnal ismerkednem), N. K. Jemisin fantasyjét, A megkövült égboltot, Victor LaVelle-től valamiért vonz a Changeling is, és úgy érzem, ideje lenne sort kerítenem Robert Jackson Bennett Isteni városok trilógiájára, főleg, hogy visszatérő vendég a jelöltlistákon. És még az ősszel érkezik Blackwings is érdekel Ed McDonaldtól (British Fantasy-re jelölték).

Arthur C. Clarke-díj:
Kezdjük a legérdekesebbel. Több díj jelöltlistáját is átnézve azt érzem, hogy ugyanazt a 10 könyvet jelölik végig. Persze ez ferdítés részemről, de mindenesetre sok az áftedés a jelöltek között. Emiatt mindig felfrissülésnek számít az Arthur C. Clarke-díj. Az Egyesült Királyság legrangosabb sci-fi díját 1987-ben hozták létre Clarke jóváhagyásával. A díj célja az új és persze már aktív írókat alkotásra ösztönözni. Ezenfelül pedig egy egyedi jelöltlistát kapunk. Idén 6 jelölt került fel a rövid listára, ezek közül a következő két regény fogott meg a már magyarul is olvasható Borne és Lányok csendjén túl. 

C. Robert Cargill: Sea of Rust (Rozsdatenger)
Cargill regénye a robotok és emberek utáni háborúba visz minket, ahol nos... az emberek vesztettek. Más jövő nem maradt a bukott faj számára, mint a romok között guberálni, elkallódott robotkarok vagy rozsdás csavarok után kutatva. Brittle azonban sokkal többre lel a letűnt kor romjai között: reményt.

A Toron olvasható rövid leírás szerint Cargill a poszt-apokaliptikus történetek és a poszt-szingularitás írások témáit vegyíti regényében - ez alapból megvett kilóra, mert nagyon szeretem a mixeléseket. Emellett beemel egy klasszikus témát, a háborús veteránt, amit Móricz Szegény emberek írása óta nagyon szeretek.

Omar El Akkad: American War (Amerikai háború)
El Akkad regénye Cargilléhez hasonlóan inkább személyes, mint globális szemszögből spekulál egy elképzelhető eseményről: Sarat Chestnust a II. amerikai polgárháború idején él. A véres események következtében elveszti otthonát, családját, jövőjét. Így válik háború gyermekévé, egy sötét korban teljesen radikalizálódó személlyé, aki nem érti és nem is akarja a körülötte zajló eseményeket, ám az mégis felemészti.

Az American War - a fülszövege alapján - nem tragédia oldaláról ragadja meg a háború témáját, hanem annak egy sötétebb oldaláról: a súlyos események hogyan sodorják el az egyént a szélsőségek felé. Olvasás nélkül nem tudom megmondani, milyen mélyen megy bele a dolgokba, de azt biztosra érzem, sok embernek haszos lenne elolvasni.

British Fantasy-díj

A napokban publikálták a British Fantasy-díj 2018-as shortlistjét, amelyen számos olyan cím bukkant fel, amikkel máshol nemigen találkoztam. A díjról érdemes tudni, hogy 1976-ban osztották ki először, akkor még csak regényeknek. Az idő múlásával az egész díj kibővült, számos új kategóriát beiktattak, köztük filmeseket (így kapott jelölést a Black Mirror vagy a Tűnj el). A könyvek közül most hármat hozok, a teljes listát itt érhetitek el.

S. A. Chakraborty: City of Brass (Rézváros):
Chakraborty első regényében a 18. századi Közel-Keletre visz minket. Egyiptomban, a török uralom ideje alatt éli mindennapjait Nahri. A lány gyógyít, tenyérből jósol, és egyéb varázslatnak tűnő dolgokat űz, de ennek ellenére nem hisz a mágia létezésében. Szerinte mindezek csak olcsó trükkök. Azonban addigi világa fenekesül felfordul, amikor véletlenül sikerül megidéznie egy dzsinnt. A titokzatos lény beavatja egy eddig gyermekmesének hitt világba: az emberi szem elől rejtve áll a Rézváros a sivatag mélyén, és láthatatlan szálakkal kötődik Nahrihoz. A lány elindul, hogy felfedezze a várost és kiderítse, mi köti őt a helyhez.

Régebben sokat foglalkoztam a Közel-Kelettel, főleg Egyiptommal. És habár ma kevés időt szánok erre a kultúrkörre, még mindig érdekel, és szívesen visszatérek hozzá. A könyv közel-keleti elemekkel tűzdelt fantasyt ígér, szégyen-nem szégyen, engem ennyivel megvett magának Chakraborty.

Tade Thompson: The Murders of Molly Southbourne (Molly Southbournre gyilkosai):
Molly akárhányszor vérzik, egy gyilkos jön a világra. Számtalanszor végignézte saját halálát, és a véréből születő új lényt, ami a legutolsó hajszálig az ő kiköpött mása. Hiába tudja ezer módját is annak, hogyan megölje magát, valaki mindig a nyomában van. A mollyk nem hagynak neki nyugtot.

Megkapó borító, elborult horrort ígérő történet - echten must-have!

Jeanetta Ng: Under the Pendulum Sun (Az inga-nap alatt):
A történet egy ifjúsági fantasynek tűnik: Catherine Helstone testvére, Laon eltűnt Arcadiában, a tündérek országában. A lány útnak indul, hogy megkeresse a fiút, azonban ő maga is elveszik. Útja során jó híreket is kap: testvére jól van, épp a Gecsemáné-kertben tartozkodik, és útban van felé - nyomában pedig a tündérek.

A tényleges érdeklődésemet inkább a történetelemek keltették fel: a tündérek, első sorban, ugyanis még nem nagyon találkoztam jó tündéres fantasyvel (a Merry Gentryt ne merjétek ajánlani!). Emellett a cím is elég ütős (mintha egy Nightwish dal lenne), Jeanetta Ng pedig nem ismeretlen szerző előttem, néhány novellájával már felkeltette az érdeklődésemet. Lássuk, milyen regényíróként!

Locus-díj:

A díjak sorát az egy-két hete kihirdetett Locus-díjjal folytatom, ahol úgy éreztem inkább a nevek győztek. Valahol nem csodálkozok, hisz a Locuson a magazin olvasói döntenek az adott év legjobbjairól. Így John Scalzié lett a legjobb sci-fi regény Az összeomó birodalommal, a legjobb kisregényt Martha Wells vitte, a legjobb fantasy pedig N. K. Jemisiné lett. Ha egy ivós játékot csinálnánk abból, melyik szerző nyer díjat, akkor az idei Locusnál bizony csatag részegek lettünk volna. Mindezek ellenére izgalmas jelöltlistát kaptunk, lehetett róla bőven csemegézni. Egy elég hosszú és bő merítést láthatunk a listán, ezekből most hármat emelnék ki.

Cory Doctorow: Walkaway (Lelépés):
Megérkezett Doctorow első, felnőtteknek íródott regénye. A történet főhőse, Hubert Vernon Rudolph Clayton Irving Wilson Alva Anton Jeff Harley Timothy Curtis Cleveland Cecil Ollie Edmund Eli Wiley Marvin Ellis Espinoza - barátoknak csak Hubert stb. - túl öreg volt a Kommunista Párthoz. De a modern társadalom lezüllése után végképp nincs olyan hely, ahol szívesen maradna - kivéve az elvesztegetett, defektes ifjúságot, akik éjjel-nappal buliznak egy birkán... Hubert később összeismerkedik Natalie-vel, és eldöntik, mivel nincs hol maradni, lelépnek az általuk ismert emberi társadalomból.

Doctorow régóta a radaromon van, és a viszonylag nagy figyelmet övező Walkaway alapján úgy érzem, van bőven az íróban spiritusz. A jelenlegi regényét egy fekete humorú SF thrillerként reklámozzák, ami valahol igaz is lehet. A fülszöveget böngészve többször beugrott Margaret Atwood The Heart Goes Last c. műve, ami hasonlóan beteg humorral mutat rá társadalmunk gyengeségeire. Jöhet!

Ellen Klages: Wicked Wonders (Ördögi csodák):
A The Green Glass írója tavaly jelentette meg második novelláskötetét, a Wicked Wonderst. A kötetre először Vira értékelése hívta fel a figyelmemet, majd a Galaktika 333-ban megjelent novella. A Wicked Wonders gyűjtésben Klages legjobbjaival találkozunk. Van itt egyedülálló, erős, okos vagy épp mindent felforgató figura. Bárkik is legyenek szereplői, és bárhova is vigye őket Klages, egy biztos: őrült, csodálatos utazás lesz tele bátorsággal, együttérzéssel, szellemességgel és bátorsággal.

Theodora Goss: The Strange Case of the Alchemist's Daughter (Az alkimista lányának különös esete):
Marky Jekyllt nem hagyja nyugton a múlt. Apja titokzatos halálesete rengeteg kérdést vet fel: Ki ölte meg és miért? És hogyan? Semmi nyom nem maradt utána... kivéve egy titokzatos barátról, Edward Hyde-ról szóló történetet. A férfit gyilkosság vádjával gyanusítják, a nyomra vezető mesés jutalmat kap. Markynak pedig a pénz pont kapóra jönne.

Theodora Goss regénye idén sorra ott van a legtöbb díj jelöltlistájában, és a könyv egész alapötletét nézve, nem is csodálom. Egy íráson belül éleszt fel több viktoriánus kori művet, köztük Dr. Jekyll és Mr Hyde-t, de a történet során feltűnik Sherlock Holmes és Dr. Watson, és több, eddig nem eleget látott hölgy szereplő is. Jasper Fforde kapcsán már megkedveltem az ilyen irodalmi nyomozós dolgokat, lássuk, Goss hogyan alkot ebben a műfajban.

A cikksorozat következő részében a Hugo, a Nebula és egyéb kisebb díjak jelöltlistájából fogok szemlézni.

2018-04-14

Station Eleven


A Station Eleven - magyarul Tizenegyes állomás - kicsit ki fog lógni az eddigi olvasmányok közül, ugyanis itthon már felfedezett mű (2015-ben jelent meg a Gabo kiadónál), és őszintén, angolul se egy nagy kihívás olvasni. Viszont mégis kicsit nyelvi oldalról közelítenék a regényhez, továbbá egy, a Moly.hu-n olvasható vita kapcsán.

Habár Emily St. John Mandel nem számít teljesen ismeretlen írónak itthon, szerintem érdemel még figyelmet, hisz akadnak izgalmas címek az eddig négy regényből álló életművében. A kanadai írónő első műve a The Last Night in Montreal (2009), amiben a szerelem, a családi kötelékek és a függőség természetét vizsgálja egy szerelmi történeten keresztül. Ezt követte a The Singer's Gun (2010), két évre rá jött a The Lola's Quartet, 2014-ben pedig a Tizenegyes állomás, amivel 2015-ben elnyerte az Arthur C. Clarke-díjat a Legjobb regény kategóriában. Olyan regényeket utasított maga mögé, mint a Kitaszítottak vagy A teamesternő könyve. 

St. John Mandel ezen kívül tanult táncot és különböző statisztikákat - főleg Goodreadseseket - elemezve vizsgálta a történeteket. Például észrevette, hogy azok a regények, amelyek tartlmazzák a "lány" szót, gyakrabban végződnek a nő halálával, mint a férfiéval.

Emily St. John Mandel
Kritikai figyelem szempontjából a Tizenegyes állomást tartják eddig St. John Mandel legjobb regényének. A történet egy színházi előadással indul, éppen a Lear királyt játsszák. A főszereplőt alakító Arthur Leander ekkor kap szívinfarktust, azonban a haláleset jelentéktelen eseménnyé válik egy sokkal nagyobb mellett: egy halálos vírus szabadul el a világban, és elkezdi kíméletlenül szedni áldozatait. Leander halála azonban mégis fontossá válik néhány szereplő életében: Miranda, Jeevan és Kristen - mind kapcsolódnak valahogy a színészhez. Emlékeik, életük meghatározó eseményein keresztül látjuk, hogyan zajlott az emberiséget megrázó esemény, és azt, milyen apró dolgok képesek összekötni különböző embereket.

A díjnyertes regényt science fictionként szokták definiálni, azonban maga az írónő nem tartja annak, mert a történetben nem jelennek meg kitalált technológiák. A történet kiindulási pontja - egy járvány következtében az emberiség jelentős százaléka meghal, és ezzel megszűnik a civilizált világ - mondhatni eléggé "sci-fis", de több szépirodalmi mű (p. Cormac McCarthy Útja) is eszünkbe juthat. Ami ezután következik (a szereplők életútja, nem-lineáris történetmesélés, a kapcsolatrendszerek bemutatása) viszont inkább szépirodalmi, semmint zsáneri (természetesen fenntartom azt, hogy a különböző zsánerírók is használják ezeket az írói eszközöket). Köztes megoldásként a   spekulatív fikciót mondtam (még ha sokan most sikítófrászt is kapnak tőlem), amikor a Tizenegyes állomást olvastam - ha már nagyon nevén akaruk nevezni valamit, és a sci-fi elemtől se akarunk szabadulni. Emily St. John Mandel végülis elmereng azon, hogyan alakulna az emberi társadalom egy végzetes járvány után. De ha a mondanivalót (Miért van szükségünk művészetre?), és annak bemutatását nézem, akkor inkább szépirodalmi könyvnek nevezném a regényt, ebben mindenképp az írónővel értek egyet. Jó, persze, most jöhet az a kérdés, hogy mi is a szépirodalom? Korábban azt írtam, hogy egy zsáneríró is élhet olyan írói eszközökkel, mint St. John Manel a Tizenegyes állomásban. A különbség ez esetben azokban a témákban lesz, amelyeket Mandel körbejár. És hiába jelenik meg a SF egyik fontos témája (egy elképzelhető szituáció elképzelése és bemutatása), ha a fókusz máson van.


Nekem a könyv egyik nagy kérdése az, miért van szükségünk művészetre? A befejezés ismeretében mondhatjuk, hogy a túlélésért, és egy teljesen jó választ adunk ezzel. Azonban a szereplők egymásba fonódó élete más válaszokat is kínál, nagyon helyesen. Nem teljesen van kimondva, de érdemes megfigyelni, hogy valamilyen formában mindenki életében jelen van a művészet, legyen az egy képregény, film, színdarab vagy egy vallásos könyv, Mandel pedig nagyon szépen kibontja, ki mit kezd az életében jelenlévő művészettel. Ott van a vándorszínész társaság, az Utazó Szimfónia, ami a tevékenységével (színdarabok előadása) a művészet életbentartásáért küzd. 

Ott a regény másik témája, az emberek összekapcsolódása, ami a narratíva miatt (hisz erre van kitalálva az egész!) tűnik hangsúlyosabbnak. A regény jelentős részében nem a poszt-apokaliptikus állapotokkal, hanem a különböző szereplők életével foglalkozik az írónő. Itt felemlegetném megint a sci-fi vs. szépirodalom kérdést: kisebb mértékben van jelen az elképzelt probléma leírása (világvége utáni társadalom), nagyobbban az emberek, akiknek az életét nem a katasztrófa, hanem egy ember köti össze. Egy nagyon jól kitalált és felépített kacskaringós kapcsolati rendszeren keresztül ismerjük meg a már említett karakterek viszonyát Leanderhez, az egykori emlékek újfajta értelmezését.

Az értelmezés és a kategorizáláson túl pedig essen szó a nyelvezetéről is, legalábbis az azzal kapcsolatos benyomásokról. A C1 körüli angolommal úgy érzem, a Tizenegyes állomást könnyen lehet olvasni, St. John Mandel letisztult és egyszerű stílusban ír. Ezzel viszont nem érződik a szövege túl primitívnek, nem nélkülöz irodalmibb stíluseszközöket. Nagyon élveztem se nem túl választékos, de nem is túl egyszerű fogalmazását. Számos hasznos vagy jópofa szót szedtem fel a könyvből (lásd a lenti listámat), így nyelvtanulóként bőven profitálok a könyvből, miközben nem is megy el a kedvem az olvasástól a túl sok ismeretlen szó miatt. Ezen felül pedig kaptam egy nagyon élvezetes stílust, amit mindig élveztem olvasni, időjárástól és helszíntől függetlenül.

Összességében könyvként nekem "olyan jó volt olvasni, de nagy a hype-ja"-könyv a Tizenegyes állomás. De nem beszélek le senkit az elolvasásáról, bátran nyúljatok hozzá magyarul és angolul is. Utóbbihoz főleg akkor, ha szeretnétek valami élvezhető, de nem túl primitív, és nem is túl nehéz szöveggel terhelni magatokat.

Ebből a regényből tanultam:
deadpan - ez kb. a fapofa magyarul, azaz az illető arcán semmilyen kifejezés nem jelenik meg
prerequisite -előfeltétel / kellék (itt az utóbbival fordul elő)
unsparing - pazarló
tarmac - kátrányozott út
stomach ulcer - gyomorfekély
encumbrance - teher, terhelés
jettison - könnyítés céljából dob ki valamit
warm to his subject -izgatott lesz egy téma kapcsán