Cormac McCarthyt olyan amerikai írók mellett szokták emlegetni, mint Philip Roth, Thomas Pynchon és Don DeLillo, munkásságát pedig gyakran hasonlítják William Faulkneréhez. Az utóbbival a könyveit átjáró Southern Gothic, azaz déli gótikus hangulat végett. A szerző legismertebb regényei Az út, ami egy poszt-apokaliptikus világba kalauzolja az olvasót, és a Nem vénnek való vidék, ami három férfi hajszáját mutatja be. Most az utóbbiról lesz szó.
McCarthy könyve három férfi útját követi nyomon: Llewelyn Moss, Anton Chigurh és Ed Tom Bell. Hármójuk élete egy véletlen során kapcsolódik össze: Moss antilopvadászat közben egy leszámolás helyszínére téved. A holttestek és elhagyatott autók közt nem talál mást, mint egy mexikói túlélőt, heroint és 2, 4 millió dollárt. A pénzt magához veszi, a haldoklót magára hagyja. Mosst egy igazi hidegvérű gyilkos, Anton Chigurh veszi üldözőbe, Ed Tom Bell pedig nyomozóként igyekszik megvédeni Mosst a közelgő veszélytől.
Aki követi az AntiGané blogomat, az tudja, hogy magyar fordításban nem tudtam teljesen élvezni McCarthy stílusát, és megfogadtam, tőle a jövőben csak angolul fogok olvasni. Valahol ez egy kis kihívás is, hisz az író stílusa nagyon minimalista, emiatt külön odafigyelést igényel az olvasás, annak ellenére, hogy első ránézésre egyszerűnek tűnik a nyelvezet. A felkapott McCarthy regények mentén haladva nem volt kérdés, hogy Az út után a Nem vénnek való vidéket fogom az írótól olvasni. Sajnos amekkora lelkesedéssel kezdtem neki az olvasásnak, olyannyira csalódtam. Őszintén, nehéz megfogalmazni, miért nem tetszett. A regény remek témákkal operál, három érdekes férfi karaktert emel a figyelem középpontjába, és McCarthy fantasztikus hangulatot teremt. Bár a drogkereskedelmes történetek nem igen szoktak lekötni, de úgy voltam vele, hogy ettől az írótól elviselem ezt is.
Igazából ebben a könyvben minden adott ahhoz, hogy jó legyen, de mégsem működik. Bellen és Carla Jeanen kívül egyik karakter motivációja sem érthető a történetben, ami elég kulcsfontosságú lenne az alaphelyzet szempontjából. Például kezdettől fogva nem értettem, hogy ha Moss állítólag egy nagyon törvénytisztelő polgár, akkor miért viszi el a roppant gyanús helyszínről a pénzt? Főleg annak tudatában, hogy valaki üldözni fogja. Hasonló értetlenséggel olvastam azokat a jeleneteket is, ahol nem akarta elárulni a feleségének, hogy honnan szerzett ennyi pénzt, és miért megy világgá. Ennyit nem érdemel az a nő, akit elvileg a legjobban szeret? Jó, feltételezhetjük, hogy azért cselekszik így Moss, mert meg akarja védeni Carla Jeant az üldözőtől, de ha tud a veszélyről, akkor nem tud jobban felkészülni a nő? A karakter további kibontakozására alapozva úgy gondolom, hogy erre Carla Jean képes is lett volna.
Magával a cselekménnyel nincs semmi baj, elég fordulatos, és vannak nagyon erős jelenetek is. Bár akadtak olyan dolgok, amiket nem tudtam hova tenni (a lány, akivel Moss az autópályán találkozik), vagy amiket untam (a légkondi állandó szerelgetése...). De maradjunk a pozitívumoknál. Számomra a legjobb mindenképp az, amikor Bell elmeséli, miért lett nyomozó, de Chigurh és Carla Jean párbeszéde is hasonlóan intenzív pillanat a regényben. Ezek pont McCarthy minimalista stílusa miatt tudnak igazán működni, a sorok természetes ritmusa miatt szinte minden hitelesnek hat. Viszont a leírásoknál (főleg cselekvéseket mutat be az író) sajnos nagyon is hátrányos ez a fajta írásmód. Hiába olvastam angolul a regényt, nagyon sokszor olyan érzésem volt, hogy egy kezdők számára készült angol nyelvkönyvnek olvasom az A1 szintű olvasási szövegeit. A szöveget sokszor feldobja a déli akcentus beemelése, de ez inkább a párbeszédekben kerül elő, nem a leírásokban. A mesterien megkomponált társalgások mellett az egyszerű stílus valahogy nagyon méltatlan. Főleg ha arra gondolok, milyen témákat boncolgat a könyv: a Dél hangulata és kritikája, kik számítanak a véneknek és miért is képtelen megmaradni ezen a vidéken (spoiler: W. B. Yeats: Hajózás Byzantiumba vers adhat némi támpontot, főleg, hogy McCarthy innen kölcsönözte a címet).
Összegezve a fentieket azt kell mondanom, hogy második találkozásom McCarthyval nem volt túl sikeres. Természetesen tervezek még olvasni tőle (konkrétan a Határvidék-trilógiát), de egyelőre pihentetem a könyveit. A bejegyzés lezárásaként pedig álljon itt néhány (számomra) érdekes kifejezés, amelyekkel a könyvben találkoztam.
to weld - hegeszt (Moss hegesztőként dolgozik, ezért szerepel gyakran a kifejezés)
cruiser - rendőrautó
pull over onto the shoulder - Na, ez egy trükkös. A regényben főleg autós jeleneteknél fordult elő, és egy fórumnak köszönhetően ki is derült számomra, miért. A mondatban maga a "pull over" nagyjából a "kiállást" jelenti. Ebben az értelemben a "shoulder" a vezetősáv melletti mellékútra, azaz (nevezhetjük így) a leállósávra tér át.
gypwater - A Wiktionary szerint ez olyan víz, ami nagy mennyiségben tartalmaz oldott gipszet. Példamondatot McCarthytól vesz.
cut someone loose - elküldeni valakit (kb. ilyesmit)
booth -bódé/fülke
icing on the cake - hab a tortán
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése